Az ünnepek alatt a videojáték eladások mindig elbillenek egy kicsit a családi, illetve a nyugis, sokak számára élményt nyújtó játékok irányába. Európán belül az Egyesült Királyság piaca húzónévnek számít, a szigetcsoportban elért számok statisztikái a legmagasabb szinten vannak számon tartva.
Épp ezért, minden fontosabb mérföldkőnél az évben érdemes megvizsgálni, hogy különböző címek hogyan teljesítettek a briteknél. A 2020-as karácsony több ízben is fontosnak számított, az újgenerációs konzolok megjelenésének hatását is mérni kellett. Na meg ne felejtsük el a koronavírust sem. Generációnk egyik legkellemetlenebb időszakát éljük, a játékokra pedig most nagyobb szükségünk van, mint valaha.
A tavalyi év egyik legnagyobb Nintendós durranása a tavasszal megjelent Animal Crossing: New Horizons volt. Ez abból a szempontból nem meglepő, hogy éppen abban az időszakban zárkózott be a világ a járvány miatt, a játék pedig tökéletes kikapcsolódás volt a csöndes, szürke hétköznapokban. Az viszont már meglepő, hogy a játék töretlen sikernek örvend, azóta is félelmetes mértékben fogynak a darabok.
Az Egyesült Királyságban két Nintendo cím teljesített átlagon felül az ünnepek alatt, ez pedig nem volt más, mint az új Animal Crossing és a Mario Kart 8 Deluxe.
Ugyan a cikket azzal kezdtem, hogy az ünnepek alatt a családok számára kedvező játékok fogynak a legjobban, számomra még mindig meglepő, hogy a Mario Kart minden évben ilyen jól tud teljesíteni a kasszáknál. Az Animal Crossing sikere viszont borítékolható volt, már csak azért is, mert a valós évszakokra reagáló játékban oly mértékű tartalmat pakoltak, hogy valószínűleg még jó ideig nem fogunk látni ehhez hasonló darabot a piacon.
RP 2023.10.02 – A 2022-es évben utat tört magának az AI és bizony 2023-ban sem…
Bódi Dániel 2023.10.01. - A gyártók részéről bevett szokás, hogy a gyártási folyamatot megkönnyítendő mindenféle…
Gábor János 2024.04.06. - Óriási a cirkusz a zenegeneráló AI-k miatt, hiszen azokat - a…
Bódi Dániel 2022. 10. 21. - Annyira jó végre egy olyan világban élni, ahol nem…
Gábor János 2024.04.06. - Frissítette a következő pár évben megjelenő filmjeinek naptárját a Disney, így…
Gábor János 2024.04.06. - Nagyon jól jársz a PS Store legújabb akciójával, amiben 20-75 százalékkal…