Tech/Tudomány

Újabb hasznos alkalmazásokat dob ki a Microsoft a Windows 10-ből

Korábban írtunk róla, hogy a Microsoft egy nagyobb verziófrissítést tervez a Windows 10 mellé, ami jelentősebb átalakításokkal jár együtt. Az új start menüvel együtt viszont olyan további tervei vannak a redmondiaknak, ami sokaknak okozhat fejtörést.

Nemrég ugyanis mint kiderült, a Paint és a WordPad elhagyása mellett a Mail levelezőrendszert és a Calendar naptáralkalmazást is felírták a törlendők listájára,

így egy idő után ezek is el fognak tűnni a Windows 10 kötelékéből.

Már a terv is megvan, hogy mivel helyettesítik, ez pedig két egyszerűbb webes változat, amelyek elvileg átláthatóbbak és könnyebben kezelhetőek. Persze tudjuk mind, hogy a jól megszokottnál nehezen tudnak egyszerűbbet villantani, így egyelőre kicsit szkeptikusak vagyunk az ügyben.

A döntés ettől függetlenül megdöbbentő, hiszen olyan alkalmazásokról beszélünk, amelyek már évtizedek óta a rendszer részei voltak, ráadásul elég közkedveltek is voltak a maguk módján. Jó hír viszont, hogy ezek a változtatások egyelőre távolinak tűnnek, ugyanis 2022-ben azaz csupán jövő év elején fognak megérkezni a gépeinkre.

DV

Korábbi cikkek

Hihetetlen, de sikerült elindítani a Red Dead Redemption 2-t egy mobilon

Bódi Dániel 2024.04.05. - A Red Dead Redemption 2 nem csak 2018, hanem az előző…

1 óra telt el azóta...

Unreal Engine 5-ben születik újjá a legendás PS1-es Toy Story 2 játék

Bódi Dániel 2024.04.05. - Manapság már kevésbé, de az ezredforduló tájékán (előtte is, utána is)…

2 óra telt el azóta...

Ez már mennyiség: 136 film és 5 sorozat került fel csendben a SkyShowtime-ra

Bódi Dániel 2024.04.05. - Audrey Hepburn, Al Pacino, Brendan Fraser, Eddie Murphy, Dwayne Johnson, Leonardo…

6 óra telt el azóta...

Jönnek az Apple otthoni robotjai? Akár kettő is lehet – ezt tudjuk eddig

Gábor János 2024.04.05. - Az Apple abban reménykedik, hogy „a következő nagy dobása” egy otthoni…

6 óra telt el azóta...

Igazán megéri elindítanod a mobilos Warzone-t, ütős ajándékok várnak

2024.04.05. – A Call of Duty március 21-én egy újabb címmel bővült. A Warzone Mobile…

6 óra telt el azóta...

9 addiktív, mégis elhanyagolt sorozat a Netflixen, amit látnod kell!

Gábor János 2024.04.05. - Ezek a Netflix sorozatok a lebilincselő narratívájukkal és egyedi bájukkal olyanok,…

7 óra telt el azóta...