Tech/Tudomány

A Gigabyte is megerősítette az Intel 11. generációs processzorai érkezési dátumát

Nemrég írtunk róla, hogy az MSI elárulta, mikor is érkeznek pontosan az Intel legújabb Rocket Lake képviselői. Ezek után az Intel még nem nyilatkozott, sőt a mai napig nem erősítették meg a hírt, pedig nemrég bemutatták az új chipset logóikat, szóval a lehetőség adott lett volna.

Most pedig a Gigabyte is megerősítette az MSI korábbi állítását, miszerint márciusban érkeznek az Intel új, 11. generációs képviselői. Mindemellett jó hírekkel is érkeztek, még pedig a Z490 chipseteik 100%-os Rocket Lake támogatottsággal bírnak, ami már csak azért is jó hír, mivel így nem kell alaplapot cserélni a Z490 tulajoknak.

Az új chipsetlogók

Mindezen felül a B460 és a H410 tulajoknak sem szabad szomorkodniuk, jó eséllyel ugyanis ezekre a lapokra is érkezik majd a friss BIOS. Persze elsőként mindig a csúcsmodellek, azaz esetünkben a Z490-es lapok kapják meg a legfrissebb verziót. Ezt követően pedig érkezhet a B460 és H410 támogatása, amennyiben persze a gyártók is úgy akarják.

DV

Korábbi cikkek

Sötét fordulattal folytatódik az egyik legérdekesebb Star Wars-sorozat

Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…

5 óra telt el azóta...

A San Andreas fejlesztője 20 év után rántotta le a leplet a játék egy vicces titkáról

Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…

6 óra telt el azóta...

Úgy tűnik, hogy a 2024-es Call of Duty még a loadoutokon is alakít

2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…

7 óra telt el azóta...

Érkeznek az új AMD CPU-k, a régi alaplapok tulajdonosai is örülhetnek

2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…

7 óra telt el azóta...

Kevés FPS-ed van Counter-Strike 2-ben? – Nem nálad van a baj

2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…

8 óra telt el azóta...

Több szinten is megújulhat az iPhone 16: így néznek majd ki a telefonok

2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…

8 óra telt el azóta...