Boldog új Évet mindenkinek! Az új esztendőt új szezonnal és új promócióval kezdjük, ami azt jelenti, hogy egy újabb adag színes kártyát kapunk az EA-től. Megpróbáltuk összeszedni, hogy szerintünk kik szerepelnek az idei Headliners felhozatalba.
Mik azok a Headlinerek? Nos a Headliners egy olyan promóció, ahol a játékosok két módon fejlődhetnek. Egyrészt, ha szereznek egy IF, MOTM vagy egyéb meccsért járó lapot másrészt, ha zsinórban a csapatuknak sikerül háromszor nyerni (tavaly négy volt, de a lap tetején látható sebességmérő most csak három szelettel bír).
A töltőképernyőről kiderült, hogy egy Monaco játékos egy CF, valamint egy brazil biztos tagja az esti felhozatalnak. A Monaco szimbólum láttán mindenkinek egy név jutott eszébe. Ben Yedder. A tavalyi év „rat kingje” este újra debütálhat, és mivel idén már sikerült szerezni egy IF lapot, így könnyen lehet, hogy őt takarja a lap. A másik tippünk Gelson Martins, aki annak ellenére, hogy viszonylag alacsony értékkel bír, igen közkedvelt lapja volt az év elejének. Mindenképp számítunk egy többmilliós lappal rendelkező húzónévre is aki idén Cristiano Ronaldo lehet. Ronaldo még viszonylag kevés speciális lapot kapott, viszont van egy IF kártyája. Ha az emberek meglátnák, hogy lehet Ronaldot is nyitni rögtön megpörgetnék a FIFA pontok vételét az Újév első napján.
Akire szerintem még érdemes figyelni az Tavernier. Az angol jobbhátvéd már második IF lapját szerezte meg az évben, ráadásul a profik nagyon szeretik csereként használni, akár középpályára is. Szerintünk ezekből a játékosokból áll össze az esti Headliners keret.
Hamarosan itt a TOTY is szóval okosan a coin költéssel.
Ti rárepültök a ma esti promóra?
Bódi Dániel 2024.05.09. - Ha valaki, akkor a titkosügynökből sztáríróvá lett Ian Fleming egészen biztosan…
2024.05.09. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik, közös…
2024.05.09. – Ahogy a neves cégek gyártástechnológiája fejlődik, egyre kisebbek lehetnek a hardverek. A gyártók…
2024.05.09. - A Counter-Strike csalások fejlesztői már a CS2 megjelenése előtt jelezték, hogy betáraztak az…
Bódi Dániel 2024.05.09. - Bár sokan a Rémálom az Elm utcábant, tán a Sikolyt, esetleg…
2024.05.09. - Az Nvidia a jelenlegi videokártya generációt magabiztosan megnyerte. Az RTX 4090 erejét az…