Boldog Karácsonyt! Már javában mindenki szentestére készül, de még előtte egy jó kis FIFA Leaket hoztam nektek. A FIFA 20-as Showdown kártyák visszatérnek, és a FIFA 21-ben is tippelhetünk majd a nyertesre.
A Summer Heat alatt vált közismertté a Showdown, ahol különböző mérkőzéseket hozott nekünk az EA. Az adott rangadó csapataiból kettő játékost kiválasztottak és speciális játékos SBC-vel gazdagodtak. A feladat egyszerű volt. Az a csapat, amelyik győzedelmeskedik 3 pontot kap, így annak a csapatnak a játékosa szintén 3 értékkel emelkedik. Döntetlen esetén pontosztozkodás, tehát 1-1 érték, míg vereség esetén nem fejlődik a lap. Szerintem igazán jópofa a kezdeményezés, bár nekem elsőre fura volt, hogy mind a két játékost megcsinálhattuk. A promócióba olyan lapokat szerezhettünk, mint például Vinicius Junior, Alexis Sanches, vagy Phil Foden.
Valószínűleg középkategóriás lapokkal kezdünk, nagyjából 83-as és 84-es Ratinggel, melyeket a fejlődés után már OP kártyának mondhatunk.
Pontos kezdési dátumot nem kaptunk a Showdown megjelenéséhez, de már akár a téli szünetben elrajtolhat, tekintve, hogy Angliába nem áll meg a labda. A következő két hétben ezek a mérkőzések várhatóak:
Te örülsz a Showdown visszatérésének?
Gábor János 2024.04.03. - Nem tudni, hogy csak kezdeti hisztéria, esetleg súlyosabb, elhúzódó balhé kezdete,…
2024.04.03. - Nagyon jó hírekkel szolgálhatunk azok számára, akik PlayStation 5 és Xbox Series X/S…
2024.04.03. - Manapság, amikor a videokártya és hardver piac már egy ideje helyreállt, sokszor előkerül…
Bódi Dániel 2024.04.03. - "NA! Most pofázzá Jóskagyerek!" - szólott a klasszikus, amit idézve csitíthatjuk…
2024.04.03. - A fenntarthatóbb mobilhasználatot ösztönözve áprilistól kísérleti jelleggel használt prémium okostelefonok értékesítését indítja el…
2024.04.03. - Úgy tűnik, hogy az ASUS ismét meglepett minket, ráadásul úgy, hogy kijelentették: amit…