A Riot egy új nyilatkozatban foglalkozott az LP nyereség problémájával, megfogadva, hogy a változtatásokat mindenképp bevezetik még a 11. szezon előtt.
Az előszezonban a rangsorolt játék nem egy eget rengetően fontos esemény, viszont az új funkciók éles kipróbálására szinte az egyik legalkalmasabb hely. A 11. szezonban itt például gondolhatunk a sok reworkölt itemre is.
Ezután jött viszont a feketeleves, amikor egy játékos arra panaszkodott, hogy kétszer annyi LP-t veszít egy vereség után, mint amennyit egy win esetén kaphatna, mire
a Riot Support munkatársa közölte, hogy ugyan, amúgy sincs értelme most rankedezni.
Azért ez mégis egy elég fontos dolognak tűnik. Mark Yetter tisztázta, hogy változások történnek az LP rendszerben. A kezdeti frissítésnek azonban nem kívánt következményei lettek.
„Az előszezonban elég nagy változásokat hajtottunk végre az LP rendszerben, amelyek közül néhány könnyen látható – nincs több osztalék promóció -, illetve vannak olyan dolgok is, amelyek inkább a motorháztető alatt találhatóak, például fejlesztések a párkeresési algoritmusunkban” – említette egy december 4-i bejegyzésben.
„Néhány botlás történt e rendszerek bevezetése során, de ezért tesszük őket ide, az előszezonba, mert itt kisebb a hatásuk. ”
Összességében a játékosoknak arra kell számítaniuk, hogy az LP nyereségei és veszteségei kisebbek lesznek, de a rendszer egésze merőben igazságosabbá válik ezzel együtt.
„Egy kisebb ranked resetet tervezünk a szezon elején, hogy közelebb maradjanak a játékosok az idén elért ranghoz. A divíziós promóciós sorozatok eltávolítása által sokkal gyorsabban megmászható lesz a ranglétra és több a profit a győzelemből.” állította.
„E két változás kombinációja jelentős ranginflációt okozna, így a rangsorolási rendszer megőrzése érdekében vissza kellett szorítanunk a győzelmenként megszerzett LP mennyiségét.”
Ti találkoztatok hasonló problémákkal az előszezonban?
2024.04.05. - A Microsoft Edge webböngésző olyan új funkciót kap, aminek bizonyára minden PC játékos…
2024.04.05. – Manapság az AMD és az Intel teljesen más utat jár be, ha a…
Bódi Dániel 2024.04.05. - Az Amazon Prime Magyarországon az egyik legjobb üzlet! 899 forintért ugyanis…
2024.04.05. - A Call of Duty Modern Warfare3-ban és a Warzone-ban általános probléma a teljesítmény…
2024.04.05. – Új év, új izgalmak, új lehetőségek és új kihívások. Az Unibet Magyarország Twitch…
Gábor János 2024.04.05. - Mobiltelefon függvényében már a legkisebb tarifacsomagtól elérhető a magyarországi Vodafone hálózaton…