Call of Duty

Lelőtték Warzone közben, ezért fegyvert ragadott és tüzelni kezdett az ablakból

Az Egyesült Államokban továbbra is óriási vita van a szabad fegyvertartással kapcsolatban. Az egyik tábor szerint mindenkinek joga van megvédeni saját magát, míg a másik tábor inkább a fegyverrel való visszaélésekre helyezi a hangsúlyt, addig nem is tudunk igazán csodálkozni azon a streameren, aki jelenleg lázban tartja a Call of Duty: Warzone és a Twitch közösségét.

A nem túl ismert streamer ugyanis féktelen haragra gerjedt, amikor egy Warzone duóban alul maradt egy tűzharc során. Meg sem várta, amíg a barátja visszavásárolhatta volna, kapásból felállt a székéből, az ablakhoz sietett, majd tüzelni kezdett az éjszakába.

Szerencsére nem a belvárosban lakott az úriember

Miután kilőtte a tárat, mint aki jól végezte dolgát, visszaült a gép elé és folytatta a mérkőzést. A Twitch szabályzata viszont kifejezetten tiltja a hasonló másokat megfélemlítő magatartást, illetve az éles lőfegyverek használatát. Épp ezért a streamer csatornáján már nem érhető el a klip.

DV

Korábbi cikkek

Ezzel a Warzone fegyverrel darálj a Season 2 utolsó óráiban

2024.04.02. – Április harmadikán élesedik a Warzone és Modern Warfare III legújabb frissítése. Nem csak egy…

6 óra telt el azóta...

A 240 Hz sem álom többé, bomba áron adják ezt a gamer monitort

2024.04.02. – Az elmúlt időszakban aranykorukat élik a gamer monitorok. A legutóbbi elemzések, kutatások kimutatták, hogy…

6 óra telt el azóta...

Tudományosan bizonyították, hogy van, aki több FPS-t lát, mint az átlag

2024.04.02. – Hosszú évekig a 60 Hz-es LCD monitorok uralták a piacot. Ez azt jelenti,…

6 óra telt el azóta...

Az Intel már készül, nagyot szólhatnak az újgenerációs videokártyáik

2024.04.02. – Az Intel processzorokban hosszú évek óta találkozhatunk grafikus magokkal, ám ezek kifejezetten gyenge egységek…

7 óra telt el azóta...

Ezeket adja a prémium Call of Duty BlackCell Pass – Megéri megvenni?

2024.04.02. – A Call of Duty: Warzone és Modern Warfare II fejlesztői még a 2023-as…

7 óra telt el azóta...

Egy orosz hacker Switch-re portolja a Grand Theft Auto V-öt

2024.04.02. - Amikor előkerül az örökzöld téma, hogy PC-t, vagy konzolt vegyen az ember, előbbi…

9 óra telt el azóta...