Fortnite

Milliárdokat keresett Travis Scott a Fortnite Astronomical eseménnyel

Pár napja több millió emberrel karöltve legyőzhettük a Marvel univerzum egyik legrettegettebb karakterét, Galactust a Fortnite-ban. Ezen az eseményen rekord mennyiségű játékos vett részt. Több, mint 15 millióan csatlakoztak fel a híres Battle Royale szerverére, hogy végigéljék a küzdelmet.

Ez természetesen hatalmas sikernek minősül, ám a Fortnite fejlesztői hozzá vannak szokva, hogy hatalmasat aratnak a játékbeli eseményeikkel. A korábbi rekordtartó Travis Scott koncertje volt, ami közel 12 és fél millió embert érdekelt világszerte.

Ez volt az a koncert, ahol Travis hatalmas virtuális kolosszussá változott. A teljes eseményt itt nézhetitek végig:

 

Nos, mint kiderült, nem csak a játékosok örülhettek. A Forbes értesülései szerint a rapper ezzel a néhány perces koncertjével

legalább 20 millió dollárt, vagyis közel 6 milliárd forintot kaszált.

Persze ez a szám bruttó összeg, ebből még le kell, hogy jöjjön az adó. Bár még így is valószínűleg több generáció eléldegélne abból a pénzből, amit az előadó keresett.

Nem ez volt egyébként az első nagyszabású Fortnite koncert, még a Chapter 1 során Marshmello mozgatta meg a játékosokat a videojátékok történetében először, élőben.

Cloud

Korábbi cikkek

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

9 perc telt el azóta...

Sosem volt még ilyen olcsó hazánkban az RTX 4070 Super, de nem árt sietni

2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…

24 perc telt el azóta...

Tovább nehezítik a Counter-Strike 2 skin cseréket, rengeteget kell várni

2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…

39 perc telt el azóta...

Előbb érkezhet a PCIe 7.0, mint gondoltuk: ezért szólhat igazán nagyot

2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…

54 perc telt el azóta...

Több mint 20 Warzone fegyvert érintenek a Season 3 nerfek, buffok

2024.04.03. – A Warzone játékosok közel két hónapja élvezhették már a Modern Warfare III és…

1 óra telt el azóta...

A LEGO-szerű Xbox 360 árán már egy Xbox Series-t is vehetnél

Bódi Dániel 2024.04.03. - Jó drága lett "Európában" (Egyesült Királyságban) a tavaly szeptemberben bejelentett, és…

2 óra telt el azóta...