Tech/Tudomány

Megvásárolták az első RTX 3060 Ti-t, pedig az Nvidia még be sem jelentette a kártyát

Az Nvidia továbbra is hallgat az új középkategóriás RTX-ekről, annak ellenére, hogy napi szinten derülnek ki újdonságok a kártyával kapcsolatban. Mára pedig már egy vásárlóhoz is elért a kártya, azaz hivatalosan eladták az első RTX 3060 Ti-t, miközben az hivatalosan nem is létezik. A kártya tulajdonosa pedig mindezt képekkel és számlával bizonyította.

Azoknak valószínűleg nem rejt túl sok újat a fentebbi Gigabyte Gaming OC modell, akik látták a korábbi Gigabyte kicsomagolós képsorozatot. A három ventilátoros variáns nagyjából a gyártó palettájának közepén helyezkedik el.

A kedves vásárló mintegy 529 eurót, azaz 190 ezer forintot hagyott a kasszánál, amiből akár RTX 3070 is kijöhetett volna, legalábbis az Nvidia ajánlott árai alapján. A végleges fogyasztói ár valószínűleg nem lesz ilyen magas, persze a jelenlegi készlethiány mellett könnyen elképzelhető, hogy az RTX 3060 Ti-ok árai is feljebb fognak emelkedni.

Na, de hogy miért van készlethiány? Például ezért:

 

 

DV

Korábbi cikkek

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

8 óra telt el azóta...

Több milliárd, a Chrome inkognitó módjában gyűjtött adatot töröl a Google

Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…

10 óra telt el azóta...

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

11 óra telt el azóta...

Sosem volt még ilyen olcsó hazánkban az RTX 4070 Super, de nem árt sietni

2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…

11 óra telt el azóta...

Tovább nehezítik a Counter-Strike 2 skin cseréket, rengeteget kell várni

2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…

12 óra telt el azóta...

Előbb érkezhet a PCIe 7.0, mint gondoltuk: ezért szólhat igazán nagyot

2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…

12 óra telt el azóta...