Gaming

Egy vadiúj James Bond játékon dolgoznak a Hitman alkotói

Az IO Interactive nevét még a 2000-es években, a Hitmannek köszönhetően zártuk a szívünkbe, azóta pedig számos új játékkal állt elő a cég, ám csak ritkán tértek el a Hitman szériától. Épp ezért nagy újdonság, hogy a tegnapi titokzatos bejelentésben egy új James Bond játékot lepleztek le, aminek a trailere már meg is érkezett.

 

A trailer egyszerűen zseniálisra sikeredett. Mind beleborzongtunk, amikor a vonósok elkezdték húzni a jól ismert dallamokat, ezzel egy csapásra elfogott a James Bond hangulat. Persze túl sokat azért nem mutatott meg a trailer, de az biztos, hogy a 47-es ügynök helyett ezúttal a kevésbé halálos, ám jóval az akciójelenetekben hiányt nem szenvedő 007-es ügynököt alakítjuk majd, ami tartogat meglepetéseket.

A csapat ezzel egyidőben jó pár állásajánlatot tett közzé a weboldalán, így a jelenlegi koronavírusos helyzetben munka nélkül maradt fejlesztők számára itt a lehetőség bekerülni az IO Interactive csapatába.

Egyelőre még elég messze vagyunk a játék megjelenésétől, hamarabb érkezik még a Hitman 3, bár arra is 2021. január 20-áig kell várnunk. A Project 007 akár 2022-re is csúszhat, de mint tudjuk, a jó munkához idő kell.

 

DV

Korábbi cikkek

Hihetetlen, de sikerült elindítani a Red Dead Redemption 2-t egy mobilon

Bódi Dániel 2024.04.05. - A Red Dead Redemption 2 nem csak 2018, hanem az előző…

8 óra telt el azóta...

Unreal Engine 5-ben születik újjá a legendás PS1-es Toy Story 2 játék

Bódi Dániel 2024.04.05. - Manapság már kevésbé, de az ezredforduló tájékán (előtte is, utána is)…

9 óra telt el azóta...

Ez már mennyiség: 136 film és 5 sorozat került fel csendben a SkyShowtime-ra

Bódi Dániel 2024.04.05. - Audrey Hepburn, Al Pacino, Brendan Fraser, Eddie Murphy, Dwayne Johnson, Leonardo…

12 óra telt el azóta...

Jönnek az Apple otthoni robotjai? Akár kettő is lehet – ezt tudjuk eddig

Gábor János 2024.04.05. - Az Apple abban reménykedik, hogy „a következő nagy dobása” egy otthoni…

12 óra telt el azóta...

Igazán megéri elindítanod a mobilos Warzone-t, ütős ajándékok várnak

2024.04.05. – A Call of Duty március 21-én egy újabb címmel bővült. A Warzone Mobile…

12 óra telt el azóta...

9 addiktív, mégis elhanyagolt sorozat a Netflixen, amit látnod kell!

Gábor János 2024.04.05. - Ezek a Netflix sorozatok a lebilincselő narratívájukkal és egyedi bájukkal olyanok,…

13 óra telt el azóta...