Tech/Tudomány

A Samsung igazi formabontó szuper SSD-vel állt elő

Elképesztő újítással egy új fejezet nyílhat az SSD-k számára. A Samsung és a Xilinx közös erővel egy olyan SSD-t készített, ami merőben új dizájnt kínál a hagyományos SSD-kkel ellentétben. A SmartSSD névre keresztelt meghajtókban ugyanis az adattárolásra használt NAND lapkákon túl egy külön processzor is helyet kapott, aminek köszönhetően folyamatos gyors adatátvitel érhető el, mindeközben a gépet sem terhelik a meghajtón végzett műveletek.

Az első prototípust két éve mutatta be a Samsung, viszont a technológiai fejlődés nem haladt olyan ütemben, ahogy várták, így csak mostanra készültek el az első boltban is kapható példányok. Az üzleti szférában debütáló SmartSSD-k 4 TB-os verzióban érkeznek majd, amihez 4 GB-os memóriamodul tartozik. A gyorsított adattömörítésnek köszönhetően pedig állítólag 12 TB-nyi adatmennyiség tárolására is képes lehet, mindezt a 4 TB-os területen.

A SmartSSD-k egyik nagy előnye az indexelés nélküli fájlkezelés, de videóvágásnál, adatközpontoknál és a virtualizációs alkalmazásokban is nagy előnyre tehetnek szert.

Árcéduláról és megjelenési dátumról egyelőre nem esett még szó.

DV

Korábbi cikkek

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

9 óra telt el azóta...

Több milliárd, a Chrome inkognitó módjában gyűjtött adatot töröl a Google

Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…

10 óra telt el azóta...

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

12 óra telt el azóta...

Sosem volt még ilyen olcsó hazánkban az RTX 4070 Super, de nem árt sietni

2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…

12 óra telt el azóta...

Tovább nehezítik a Counter-Strike 2 skin cseréket, rengeteget kell várni

2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…

12 óra telt el azóta...

Előbb érkezhet a PCIe 7.0, mint gondoltuk: ezért szólhat igazán nagyot

2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…

13 óra telt el azóta...