Gaming

Végre egy rendes Battle Royale esportra? – Megvan, mikor jön a Battlefield 6

Mára már nyilvánvaló vált, hogy a Battlefield következő része már bőven a következő generációs konzolok időszakában jelenik meg. Még idén májusban írtunk arról, hogy a DICE már gőzerővel dolgozik a címen, ám a megjelenésre még éveket kell majd várni. Azóta csönd honolt a projekt körül, ám a múlt héten friss híreket kaptunk.

Az EA a hétvégén erősítette meg, hogy a Battlefield franchise következő részén dolgozik, Battlefield 6 címmel.

Természetesen ez sajnos nem jelenti azt, hogy a játékot hamarosan a kezünkbe vehetjük. Ennek oka az is, hogy a DICE eltökélt célja, hogy valami rettentően új AAA élményt mutasson be a játékkal. Hasonlóan ahhoz, ahogy a Battlefield 5 az első olyan játékok közt volt, mely valós idejű sugárkövetéssel mutatkozott be.

Az EA vezérigazgatója, Andrew Wilson elmondta, hogy valódi next gen élményt szeretnének biztosítani, a technológiai lehetőségek teljes mértékű kihasználásával. Természetesen az EA vágyai megnehezítik a DICE munkáját. A kiadó célja az, hogy a játék esport optimalizált legyen, illetve legyen benne battle royale mód.

Sokan úgy gondolják, ez megvalósítható lenne a Call of Duty-hoz hasonlóan, ahol a kampány mellett elérhető a Warzone is. Az EA tervei szerint a 2021 karácsonyi időszakában tervezi kiadni a játékot.

Te várod a Battlefield 6 megjelenését?

Minden kép illusztráció, az EA még nem adott ki képet a játékhoz. 

 

DV

Korábbi cikkek

Igazán megéri elindítanod a mobilos Warzone-t, ütős ajándékok várnak

2024.04.05. – A Call of Duty március 21-én egy újabb címmel bővült. A Warzone Mobile…

16 perc telt el azóta...

9 addiktív, mégis elhanyagolt sorozat a Netflixen, amit látnod kell!

Gábor János 2024.04.05. - Ezek a Netflix sorozatok a lebilincselő narratívájukkal és egyedi bájukkal olyanok,…

1 óra telt el azóta...

Olyan újítást kap az Edge böngésző, amit a gamerek imádni fognak

2024.04.05. - A Microsoft Edge webböngésző olyan új funkciót kap, aminek bizonyára minden PC játékos…

2 óra telt el azóta...

Nem minden a számozás: ezt az AMD 3D V-Cache processzort ne válaszd

2024.04.05. – Manapság az AMD és az Intel teljesen más utat jár be, ha a…

2 óra telt el azóta...

899 forintért adnak 12 egészen remek játékot – köztük egy Falloutot

Bódi Dániel 2024.04.05. - Az Amazon Prime Magyarországon az egyik legjobb üzlet! 899 forintért ugyanis…

3 óra telt el azóta...

Több FPS-t ígér az Nvidia a Warzone Season 3-ban, ha letöltöd ezt a drivert

2024.04.05. - A Call of Duty Modern Warfare3-ban és a Warzone-ban általános probléma a teljesítmény…

3 óra telt el azóta...