Tech/Tudomány

Íme a Windows 10 új dizájnja – Megjöttek az első képek

Kellemetlen hiba csúszott be a Microsoft fejlesztőcsapatánál. Egy lelkes felhasználónak feltűnt ugyanis, hogy a „Tippek, trükkök, javaslatok” alkalmazás eddig még nem látott újdonságokkal frissült. Valószínűleg egy véletlennek köszönhető mindez, hiszen a képeken már a megújult WIndows 10 dizájnja is felvillan, aminek végleges kiadása csupán 2021-ben várható.

A látottak alapján pedig jobban állnak a fejlesztők, mint hittük. Az eddigieknél kontrasztosabb dizájn érkezik, de több népszerű ikont is lecseréltek, többek között a Beállítások is megújult, elsőre ezt szokni kell még.

Az új ikonok

Ahogyan ígérték, a feladatkezelőt is teljesen áttervezik, épp ezért új ikonnal is éreztetik az újdonság varázsát. Emellett a zene és videólejátszó, a kamera és az időjárás ikonja is megújul.

A kereső is egy félig átlátszó küllemet kapott, illetve a legutóbbi fájlok listája is egy kicsit részletesebb lesz a jövőben.

Az egyik legszembetűnőbb változtatás a sarkok lekerekeítése. Ameddig a jelenleg is használt verzióban gyakorlatilag midnenhol éles sarkokba ütközünk, addig az új dizájnban inkább az Apple lekerekítettsége irányába indultak el. Szerencsére nem másolták le egy az egyben a formát, valahol a kettő között álltak meg, ami ízlések és pofonok, de szerintem jól áll a rendszer kinézetének.

 

Forrás: Windowslatest

DV

Korábbi cikkek

Nagy CS2 frissítés érkezett: balkezes modell, Overwatch és még sok más

2024.04.25. – A Counter-Strike 2 szakértők, adatbányászok már jelezték az elmúlt napokban, hogy a Valve…

5 óra telt el azóta...

Továbbra is folytatódik a betépés a Warzone szerverein

2024.04.25. –  Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik, közös…

11 óra telt el azóta...

Pénztárcapusztító posztapokaliptikus játékakció indult PC-n

Bódi Dániel 2024.04.25. - Mától egészen májusig tart a GoG posztapokaliptikus játékokat jóárasÍtó akciója, amelyben…

12 óra telt el azóta...

Ismét rengeteg hibára nyújt megoldást az új AMD driver

2024.04.25. – Az Nvidia szinte két hetente jelentkezik egy-egy új driverrel. Az AMD kicsit óvatosabban kezeli az…

12 óra telt el azóta...

Nagyot erősít az Apple, ezzel a 10 újdonsággal érkezhet az iOS 18

2024.04.25. – Az Apple az elmúlt években kivétel nélkül nyáron rántotta le a leplet az éppen…

12 óra telt el azóta...

35 perc játékmeneten a gyönyörű szép lovecrafti horrorjáték

Bódi Dániel 2024.04.25. - Még a 2023-as Indie Horror Showcase során mutatkozott be a meglehetősen…

12 óra telt el azóta...