Esports

General Sniper szerződését néhány óra után bontotta a Cloud9

A Cloud9 figyelmen kívül hagyta a League Of Legends Championship Series által meghatározott szabályokat, amelyek tiltják, hogy bármely szervezet szerződési lehetőséget nyújtson a 15 éven aluli játékosoknak.

A Cloud9-t az LCS szabályai korlátozzák.

A Cloud9 tudta, de mégis félreértelmezte a szabályt:

a 13 éves fiút csak streamerként szándékozták szerződtetni. Azonban a szabály ebben az esetben is változatlan marad.

Sem a streamerek, sem a profi játékosok nem lehetnek 15 éven aluliak. General Sniper egy szívszorító tweetben közölte a történéseket és fájdalmát, ami abszolút érthető, hiszen a Cloud9-hoz hasonló rangos szervezetekhez való csatlakozás sokak számára csak álom marad.

 

A kapott szabályok arról szóltak, hogy nem szerződtethetünk 15 éven aluliakat mint profi játékos, amit mi nem is tettünk meg. Bejelentésünk után tájékoztattak minket arról, hogy a szabályoknak megfelelően szándékukban áll bármely 15 év alatti személy bármilyen okból történő alkalmazását betiltani. – írja Jack Etienne.

General Sniper azután lett ismert, miután elérte a Challengert a rangsorolt ​​League of Legends-ben, valamint megnyerte a Twitch Rivals showdownját Tyler ’Tyler1’ Steinkamp-tal.

Az üzlet a játékos, a Cloud9 és a rajongók számára is csalódásként ért véget. Etienne megígérte, hogy kitalálja a Cloud9 és General Sniper együttműködésének módját a jövőben, remélhetőleg később, amikor  már 15 éves lesz.

Ti mit gondoltok erről az egészről?

LEETeszteltük

Korábbi cikkek

Hihetetlen, de sikerült elindítani a Red Dead Redemption 2-t egy mobilon

Bódi Dániel 2024.04.05. - A Red Dead Redemption 2 nem csak 2018, hanem az előző…

2 óra telt el azóta...

Unreal Engine 5-ben születik újjá a legendás PS1-es Toy Story 2 játék

Bódi Dániel 2024.04.05. - Manapság már kevésbé, de az ezredforduló tájékán (előtte is, utána is)…

2 óra telt el azóta...

Ez már mennyiség: 136 film és 5 sorozat került fel csendben a SkyShowtime-ra

Bódi Dániel 2024.04.05. - Audrey Hepburn, Al Pacino, Brendan Fraser, Eddie Murphy, Dwayne Johnson, Leonardo…

6 óra telt el azóta...

Jönnek az Apple otthoni robotjai? Akár kettő is lehet – ezt tudjuk eddig

Gábor János 2024.04.05. - Az Apple abban reménykedik, hogy „a következő nagy dobása” egy otthoni…

6 óra telt el azóta...

Igazán megéri elindítanod a mobilos Warzone-t, ütős ajándékok várnak

2024.04.05. – A Call of Duty március 21-én egy újabb címmel bővült. A Warzone Mobile…

6 óra telt el azóta...

9 addiktív, mégis elhanyagolt sorozat a Netflixen, amit látnod kell!

Gábor János 2024.04.05. - Ezek a Netflix sorozatok a lebilincselő narratívájukkal és egyedi bájukkal olyanok,…

7 óra telt el azóta...