Mielőtt hivatalosan bejelentették volna a Call of Duty: Balck Ops Cold War-t, többnyire csak pletykákból és szivárgásokból lehetett tájékozódni róla. Aztán váratlanul az Activision elindított egy ARG honlapot, ahol egy-egy jelet, utalást láthattunk arra, hogy mire is számíthatunk. Az akkori kisvideók például megerősítették a hidegháborús időszakot, sőt a Warzone terepén kellett kutatnunk a jelek után.
Október 28-tól folytatódik a Cold War Pawn Takes Pawn ARG.
Az alternate reality game (ARG) egy interaktív narratíva, mely arra szolgál, hogy a fejlesztők (interaktív módon) felfedjék a Cold War cselekményét és részleteit. Sok esetben az ARG a játékosok bevonását kéri. Ez történt korábban is, amikor a Warzone során kellett felkutatnunk a jeleket.
A Pawn Takes Pawn frissített honlapján most lelepleztek egy csuklyás alakot, akinek nagy szerepe van a történetben. A nemrég posztolt videóban a Treyarch egy kapucnis figurát mutat, aki a végén felfedi az arcát. Ő nem más, mint William Bowman, Joseph Bowman fia, akit Ice Cube alakít a 2010-es CoD: Black Ops-ban.
Joseph Bowman Vietnamban harcolt Mason és Woods mellett, de egy orosz tiszt fogság közben megölte. Úgy tűnik, hogy Bowman fia most megjelenik, hogy bosszút álljon apja haláláért.
A Pawn Takes Pawn oldala egyúttal azt is felfedi, hogy október 28-án valami fontos dologra derül fény. Mindez egyébként megerősíti azt, hogy a Cold War a Black Ops 1 történetének közvetlen folytatása.
A Black Ops Cold War november 13-án jelenik meg PS4-re, Xbox One-ra, Xbox Series X-re és S-re, PC-re, valamint PS5-re.
RP 2023.10.02 – A 2022-es évben utat tört magának az AI és bizony 2023-ban sem…
Bódi Dániel 2023.10.01. - A gyártók részéről bevett szokás, hogy a gyártási folyamatot megkönnyítendő mindenféle…
Gábor János 2024.04.06. - Óriási a cirkusz a zenegeneráló AI-k miatt, hiszen azokat - a…
Bódi Dániel 2022. 10. 21. - Annyira jó végre egy olyan világban élni, ahol nem…
Gábor János 2024.04.06. - Frissítette a következő pár évben megjelenő filmjeinek naptárját a Disney, így…
Gábor János 2024.04.06. - Nagyon jól jársz a PS Store legújabb akciójával, amiben 20-75 százalékkal…