Természetesen ez az év nem igazán kedvezett a gazdaságnak, így az árak, főleg Magyarországon egyes termékek esetében jelentősen elrugaszkodtak a valóságtól. Ha a műszaki cikkekről beszélünk, az év igen hullámzó volt, ám most úgy tűnik, hogy az év végén memóriák terén olyan árzuhanásra számíthatunk, melyet az átlagvásárlók is észrevesznek.
A memóriapiacon látványos árcsökkenést is tapasztalhatunk az év végén – írja a TrendForce.
Elemzők szerint ugyanis DRAM memóriákból és a NAND Flash alapú meghajtókból (SSD) hatalmas többletkészlet halmozódott fel idén. A Huawei például az amerikai szankciók miatt nem szerezhetett be NAND Flash-t, így a készletek megmaradtak. Ha minden igaz, a megnövekedett kereslet, illetve a raktárkészletek miatt számíthatunk az árcsökkentésre.
Az elemzők véleménye alapján a NAND Flash chipek ára akár 10 százalékkal is csökkenhet 2020 negyedik negyedévében. Ez azt jelenti, hogy ez alapján az SSD-k esetében is 10 százalékos árcsökkenésre lehet számítani. Ez mindenképp jó hír azoknak, akik a jövőben szeretnének gépet építeni. DRAM-ból is van bőven most a raktárakban, így azok esetében is várható árcsökkenés, bár talán nem ilyen nagy mértékű.
Érdemes tehát megvárni a karácsonyi időszakot azoknak, akik a jövő évet egy új gép összeállításával szeretnék kezdeni. Főleg azért is, mert az előrejelzések szerint az árcsökkenés egy hosszabb időszakban tapasztalható lesz, így még jövő év elején is számíthatunk kedvezményekre. Az SSD-k esetében 10-15 százalékos, a DRAM memóriák esetében 5 százalékos árcsökkenésre lehet majd számítani.
Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…
Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…
2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…
2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…
2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…
2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…