Tech/Tudomány

Saját kriptovalutát vezet be az Atari

Nagy reményekkel dobja piacra saját kriptovalutáját az Atari. Miután a vállalat úgy tűnt megpróbál visszatérni a konzolpiacra, az Atari VCS-vel, még mindig nem sikerült piacra dobniuk az új retro konzolt. Persze nem mintha ez megbolygatná a PlayStation 5 – Xbox Series X párharcát. Most ismét egy új úton próbálkoznak befektetőket szerezni.

Az utóbbi időben már 1,5 millió dollárnyi tokent értékesítettek privát úton, viszont hamarosan a nagy nyilvánosság előtt is kinyílnak a kapuk. A cég 2020 október 29-én fogja nyilvánosan is bemutatni az Atari Tokent (ATRI), aminek darabját 0,25 dollárért lehet majd megvásárolni a bitcoin.com-on keresztül.

Az Atari Token az Ethereum ERC20 protokolján alapul. A vállalat a saját kriptovalutájától azt várja, hogy a bevételeik 35%-át fedezik majd éves szinten. Az Atari vezérigazgatója, Frédéric Chesnais a következőképp nyilatkozott az egyességről: „a bitcoin.com-mal való összefonódás örömteli és egyben természetes lépés volt”.

Reméljük beválnak az Atari reményei az új kriptovalutát illetően.

DV

Korábbi cikkek

Ezzel a Warzone fegyverrel darálj a Season 2 utolsó óráiban

2024.04.02. – Április harmadikán élesedik a Warzone és Modern Warfare III legújabb frissítése. Nem csak egy…

3 óra telt el azóta...

A 240 Hz sem álom többé, bomba áron adják ezt a gamer monitort

2024.04.02. – Az elmúlt időszakban aranykorukat élik a gamer monitorok. A legutóbbi elemzések, kutatások kimutatták, hogy…

4 óra telt el azóta...

Tudományosan bizonyították, hogy van, aki több FPS-t lát, mint az átlag

2024.04.02. – Hosszú évekig a 60 Hz-es LCD monitorok uralták a piacot. Ez azt jelenti,…

4 óra telt el azóta...

Az Intel már készül, nagyot szólhatnak az újgenerációs videokártyáik

2024.04.02. – Az Intel processzorokban hosszú évek óta találkozhatunk grafikus magokkal, ám ezek kifejezetten gyenge egységek…

4 óra telt el azóta...

Ezeket adja a prémium Call of Duty BlackCell Pass – Megéri megvenni?

2024.04.02. – A Call of Duty: Warzone és Modern Warfare II fejlesztői még a 2023-as…

4 óra telt el azóta...

Egy orosz hacker Switch-re portolja a Grand Theft Auto V-öt

2024.04.02. - Amikor előkerül az örökzöld téma, hogy PC-t, vagy konzolt vegyen az ember, előbbi…

6 óra telt el azóta...