Gaming

Lesz ebből valami? – Ismét törölve a Minecraft mozi megjelenési dátuma

Még tavaly áprilisban jelentették be, hogy Minecraft mozi 2022. március 4-től lesz látható a mozikban. Ezt akkor maga a játékot készítő fejlesztőcég, a Mojang tette közzé egy blogbejegyzésben. A Warner Bros. és a Mojang stúdió 2014 óta dolgozik a Minecraft filmadaptációján, a készítők pedig akkor azt nyilatkozták, hogy valamikor 2019-ben szeretnék kiadni. Tavaly aztán kiderült: ez nem valósulhat meg, de új időpontot, és új rendezőt kaptunk, Peter Sollet személyében.

Most bejelentették: 2022-re sem készül el az élőszereplős Minecraft mozi.

Kép: Pinterest

A Warner Bros ugyanis ismét késlelteti a megjelenést, ráadásul most új megjelenési dátum sincs. Vagyis most teljesen bizonytalanná vált, hogy mikor láthatjuk a Minecraft filmet, ha egyáltalán láthatjuk. A The Hollywood Reporter szerint egyébként a Matrix 4, a The Flash és a Shazam! Fury of the Gods filmek megjelenését is csúsztatták, ezek új időpontot kaptak.

„A Minecraft filmben egy tinilány kalandjait követhetjük nyomon, aki csapatával próbálja megmenteni Overwolrd-öt a gonosz Ender sárkánytól” – írta a Mojang korábban.

Sajnos ez azt jelenti, hogy még többet kell várunk arra, hogy lássunk egy filmet a Minecraft világában. Ki tudja mennyit…

DV

Korábbi cikkek

Teljesen átalakulhatnak a PC-k, már nyáron elkezdődhet a folyamat

2024.04.04. – A hordozható és asztali gépek szépen lassan két nagy táborra kezdenek szétszakadni. Míg…

10 perc telt el azóta...

Fájni fog: Jelentős mértékű drágulásra készül a Spotify

Bódi Dániel 2024.04.04. - 10 évnyi működést követően a Spotify tavaly augusztusban emelt a csomagjai…

26 perc telt el azóta...

Az Attack on Titan alkotója tíz év után először új mangát mutatott be

2024.04.04. - Kétségtelen, hogy az Attack on Titan az egyik legjelentősebb franchise a mangák és…

41 perc telt el azóta...

Élőben szurkolhatsz TheVR Janinak a Magyar Streamer Bajnokság döntőjén Budapesten

2024.04.04. - Aki figyelemmel kísérte az elmúlt hetekben a magyar streamereket, láthatta, hogy igen komoly…

3 óra telt el azóta...

Miért fontos, hogy a gamer szék ergonomikus kialakítású legyen?

Az elmúlt években a videojátékok és az e-sportok népszerűsége robbanásszerű növekedésnek indult, ezzel együtt megnőtt…

3 óra telt el azóta...

Jön a Mátrix 5. része, és ez nem biztos, hogy rossz hír

Gábor János 2024.04.04. - Annak ellenére is belevág a Warner Bros. egy ötödik Mátrix film…

4 óra telt el azóta...