Közeleg a tél, a hideg, így egyre kevesebb időt lehet majd kint tölteni, hogy magunk is élőben élvezzük a vezetés élményét. Jó hír viszont, hogy az EA nemrég hivatalosan is bejelentette a Need for Speed: Hot Pursuit Remastered megjelenését, így télen odabent folytatódhat a száguldás.
Most a hivatalos előzetes mellé végre megjött a megjelenési dátum és a rendszerkövetelmény.
A Need for Speed Hot Pursuit Remastered természetesen felújított grafikával érkezik, cross-platform multiplayerrel, valamint minden DLC-tartalommal. A játék november 6-án jelenik meg, és elérhető lesz a Steam és az Origin felületén is, a Nintendo Switch tulajoknak viszont kicsit tovább, november 13-áig kell majd várniuk.
MINIMUM:
AJÁNLOTT:
Ami külön érdekesség, hogy úgy fest, a remaster olcsóbb lesz Steamen, mint konzolon. A Steamen jelenleg 29,99 eurót kérnek érte, ami 25 százalékkal kevesebb, mint a konzolos ár. Ez nagyjából 10400 forint. A PlayStation Store oldalán pedig most 13.490 forintért húzható be. EA Play felhasználók persze némi kedvezményt kapnak, ők 12.141 forintért kapják meg.
Te megveszed?
2024.04.13. - Tudom, ez most furcsán hangzik majd, de nem először probléma, hogy egy versenyen,…
Bódi Dániel 2022. 12. 01. - Hiába a kikezdhetetlen renomé, a nagy tudás, a közönség…
2024.04.13. - Úgy tűnik, akármilyen szolgáltatást használunk mostanában, egyre nehezebben ússzuk meg, hogy reklámokat lássunk.…
2024.04.13. - Nem igazán kaptunk még arról hírt, hogy gond lenne azzal, ha a töltőn…
Gábor János 2022. 12. 28. - Valószínűleg nem vagyunk egyedül a lábon kihordott agyvérzéssel, amikor…
Bódi Dániel 2022. 12. 30. - Az élőszereplős adaptációk korában sokan már nem kell, hogy…