Minden League of Legends előszezon komoly változásokkal jár. Volt, hogy egy teljesen új, átdolgozott pályát kaptunk, de az utóbbi időkben hozzányúltak a neutrális szörnyekhez és a rúnákhoz is. A játék 11. szezonjában a teljes tárgyrendszer lesz újragondolva, megérkeznek a Legendary, illetve a Mythic eszközök. Eddig is gondok voltak tárgyválasztás szintjén, ezek után még nehezebb lesz jól dönteni.
Az ilyen jellegű hatalmas módosítások mellett kisebb átalakításokra is lehet számítani. Többek között Ornn is új köntösbe bújhat, ezt a Riot Games egyik munkatársa hintette el Redditen egy poszt alatt.
Az új tárgyrendszer miatt Ornn erősségei és gyengeségei is új irányt vehetnek, ezért a karaktert az előszezonban közelről fogják figyelni. Semmi sem garantált, de könnyen elképzelhető, hogy át kell majd az újdonságok miatt dolgozni a hőst, erre pedig a teljes fejlesztőcsapat nyitott.
Ki tudja, lehet Ornn lesz az egyetlen karakter, aki két Mythic tárggyal rohangálhat. Ha ez megtörténik, akkor 2021-ben is metameghatározó választás lesz a freljordi kovács.
2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…
2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…
2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…
2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…
2024.04.03. – A Warzone játékosok közel két hónapja élvezhették már a Modern Warfare III és…
Bódi Dániel 2024.04.03. - Jó drága lett "Európában" (Egyesült Királyságban) a tavaly szeptemberben bejelentett, és…