Egy új szolgáltatást indít a Facebook Accounts Center (fiókközpont) néven. A közösségi óriás nem titkolt terve ezúttal megvalósulni látszik. Korábban pedzegették már, hogy össze fogják vonni az Instagram és Facebook fiókokat, arra viszont nem számítottunk, hogy ilyen gyorsan meglépi ezt a lépést az óriásvállalat. Hétfőtől ugyanis már elindul a fiókközpont tesztüzeme az Egyesült Államokban.
Az új fiókközpontban összeköthetjük majd a Facebook, illetve Instagram fiókunkat, ezután pedig az üzeneteket bármelyik platformról elérhetjük. Az üzenetek mellett a fizetési lehetőség is egyszerűsödik, ugyanis a rendszer képes megjegyezni a bankkártya-adatainkat, ezek után pedig akár a Facebookon akár az Instagramon szeretnénk használni a fizetési funkciót, gond nélkül megtehetjük. Ez leginkább a hirdetőknek lesz kedvező.
Ha pedig hirdetés, a Facebook azt sem titkolta, hogy a fiókok összeolvasztásával még célzottabb reklámokat tudnak majd nyújtani. Másként megfogalmazva pontosabb képet kapnak majd a felhasználók érdeklődési köreiről, persze ez nem újdonság a XXI. században. Manapság már nem pénzzel, hanem az adatainkkal fizetünk bizonyos szolgáltatásokért.
Az influenszereknek különösen jó hír, hogy ezen túl egyszerre több helyre is posztolhatnak majd az új fiókközpont segítségével. Így a követőik semmiről nem maradnak le, legyen szó bármelyik platformról. Ezen túl a profilképcsere, jelszó és névváltoztatás is mind egy helyről megoldható lesz majd.
Kíváncsian várjuk, hogyan fogadják majd a változtatásokat a felhasználók az első körben…
2024.04.02. – Április harmadikán élesedik a Warzone és Modern Warfare III legújabb frissítése. Nem csak egy…
2024.04.02. – Az elmúlt időszakban aranykorukat élik a gamer monitorok. A legutóbbi elemzések, kutatások kimutatták, hogy…
2024.04.02. – Hosszú évekig a 60 Hz-es LCD monitorok uralták a piacot. Ez azt jelenti,…
2024.04.02. – Az Intel processzorokban hosszú évek óta találkozhatunk grafikus magokkal, ám ezek kifejezetten gyenge egységek…
2024.04.02. – A Call of Duty: Warzone és Modern Warfare II fejlesztői még a 2023-as…
2024.04.02. - Amikor előkerül az örökzöld téma, hogy PC-t, vagy konzolt vegyen az ember, előbbi…