Tech/Tudomány

Így néz ki egy működő, 75 évvel ezelőtt megjelent PC

Igen, a világ nem mindig volt olyan modern, egyszerű és okos, mint most. Miközben generációk nőnek fel az okostelefonok, okostévék, tabletek, PC-k és modern videojátékok világában, elődeink nem voltak olyan szerencsések, hogy rendelkezésükre állt ez a technológia. Ahhoz, hogy ma úgy éljünk ahogy, szükség volt leleményes emberekre. Olyanokra, akik elindultak egy úton. Olyanokra, akik számára a fejlődés nem fontos volt. Még akkor sem adták fel, amikor egy PC olyan nagy volt, mint egy kisebb szoba.

A Z4 néven ismert, német mérnök, Konrad Zuse által épített számítógép használati utasítását nemrég találták meg.

Konrad Zuse német mérnök volt, a számítástechnika egyik úttörője. Ő készítette a világ első, kereskedelmi forgalomba helyezett digitális számítógépét, melyet 1942 és 1945 között épített. Ez a Z4 nevet kapta. Ez nem volt teljesen digitális, ugyanis a logikai egységei mellett mechanikus memóriával is rendelkezett.

A legfurcsább dolog, hogy még ma is létezik belőle működő példány, amihez most szerencsés módon egy használati utasítást is találtak – írja a Communications of the ACM. A gép jelenleg a müncheni Deutsches Múzeumban található.

A gép használati utasítása – Emauscripta

A nemrég megtalált dokumentumokból kiderül, hogy a korai számítógépet többek között a P-16-os vadászrepülőgép hajtóművének tervezésekor használták, matematikai műveleteket hajtottak végre vele. A múzeumban látható gép egyébként még ma is működik, a használati utasítással elvégzi azokat a feladatokat, melyre megalkották. Ezek leginkább bonyolult matematikai műveletek.

El tudod képzelni, hogy ekkora számítógép legyen a szobádban még ma is?

DV

Korábbi cikkek

Úgy tűnik, hogy a 2024-es Call of Duty még a loadoutokon is alakít

2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…

19 perc telt el azóta...

Érkeznek az új AMD CPU-k, a régi alaplapok tulajdonosai is örülhetnek

2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…

34 perc telt el azóta...

Kevés FPS-ed van Counter-Strike 2-ben? – Nem nálad van a baj

2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…

49 perc telt el azóta...

Több szinten is megújulhat az iPhone 16: így néznek majd ki a telefonok

2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…

1 óra telt el azóta...

Két ikonikus fegyver is visszatérhet a Warzone következő szezonjában

2024.04.04. – A Call of Duty Modern Warfare III és Warzone harmadik szezonja április harmadikán…

1 óra telt el azóta...

Ingyen osztják a legfullosabb The Outer Worlds kiadást és a Thief rebootot

Bódi Dániel 2024.04.04. - Idén előbb jött a karácsony - bár asztalt kopogtatva előrebocsátom, hogy…

2 óra telt el azóta...