EA Sports FC

Diogo Jota: „A FIFA segített jobb játékossá válnom”

A hétvégén jelentették be, hogy Diogo Jota csatlakozik a címvédő Liverpoolhoz. A Wolverhampton 41 millió fontért vált meg a portugál játékostól, aki nem csak a foci teljesítményével, hanem a FIFA tudásával is tündököl.

Régebben írtunk róla, hogy Jota megnyerte az EA Sports és a Premier League közös rendezésben szervezett FIFA tornát, és emellett egy 30:0-ás hétvégét is képes volt véghez vinni a tavalyi évben. Ezt a teljesítményét még speciális lappal is díjazta az EA. Az új esztendőben már a Liverpool keretében találjuk Jota-t, aki állítása szerint sokat tanult a FIFA-ból és a Football Managerből.

„A FIFA játékán keresztül jobban megérted a taktikákat”- mondta egy interjúban.

„Persze elsősorban azért játszol, hogy élvezd, de emellett rendszeresen új dolgokat próbálsz ki. Például, ha az ellenfeled az első félidőben egy stílusban játszik, akkor a másodikban igyekszel, valamilyen ellen taktikát kidolgozni rá.”

Bár egyértelműen a valós futball nem hasonlítható egy FUT Champs mérkőzéshez, mégis van benne némi igazság. Ha vesztésre állunk egy WL mérkőzésen két dolgot tehetünk. Vagy adaptálódunk a helyzethez, vagy kilépünk és megyünk az új mérkőzésre.

Valószínűleg az edzésnek is sok köze van ahhoz, hogy már a Liverpoolban futballozik a portugál, de jó látni, hogy egyes játékosok nem csak szórakozásra, hanem edukációs szándékkal is használják a futballszimulátorokat. Elképzelhető, hogy ennek köszönhetően olyan, dolgokat vesznek észre, amit mások nem. Ha esetleg kipróbálnád a Football Managert, akkor ezen a héten ingyen beszerezhető az Epic Game Store-on.

Szerinted lehet tanulni a különböző szimulátorokból?

LEETeszteltük

Korábbi cikkek

Ez már mennyiség: 136 film és 5 sorozat került fel csendben a SkyShowtime-ra

Bódi Dániel 2024.04.05. - Audrey Hepburn, Al Pacino, Brendan Fraser, Eddie Murphy, Dwayne Johnson, Leonardo…

9 perc telt el azóta...

Jönnek az Apple otthoni robotjai? Akár kettő is lehet – ezt tudjuk eddig

Gábor János 2024.04.05. - Az Apple abban reménykedik, hogy „a következő nagy dobása” egy otthoni…

9 perc telt el azóta...

Igazán megéri elindítanod a mobilos Warzone-t, ütős ajándékok várnak

2024.04.05. – A Call of Duty március 21-én egy újabb címmel bővült. A Warzone Mobile…

38 perc telt el azóta...

9 addiktív, mégis elhanyagolt sorozat a Netflixen, amit látnod kell!

Gábor János 2024.04.05. - Ezek a Netflix sorozatok a lebilincselő narratívájukkal és egyedi bájukkal olyanok,…

2 óra telt el azóta...

Olyan újítást kap az Edge böngésző, amit a gamerek imádni fognak

2024.04.05. - A Microsoft Edge webböngésző olyan új funkciót kap, aminek bizonyára minden PC játékos…

2 óra telt el azóta...

Nem minden a számozás: ezt az AMD 3D V-Cache processzort ne válaszd

2024.04.05. – Manapság az AMD és az Intel teljesen más utat jár be, ha a…

3 óra telt el azóta...