Gaming

Több mint 1000 problémát javítottak a Marvel’s Avengers új frissítésében

Már egy ideje mindenkinek lehetősége van a legújabb Bosszúállók játékot pörgetni, a reakciók, vélemények viszont igen vegyesek. Néhányan egész egyszerűen unalmasnak találják, mások jól elvannak vele. Abban viszont talán mindenki egyetért, hogy a játékkal vannak problémák, hiszen számos hiba nehezítette a játékmenetet.

A Crystal Dynamics számos hibával foglalkozott az utóbbi időben. Több mint ezerrel.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a megjelenéskor a Marvel’s Avengers valóban számtalan hibát tartalmazott. Persze ezek közül nem mindegyik volt óriási, de azért voltak látványosak is. Most kiderült, hogy a fejlesztők a legutóbbi frissítésben több mint ezer ilyen problémát javítottak. Mivel a következő DLC előtt meg kell oldaniuk ezeket a hibákat, nem véletlen, hogy a Crystal Dynamics ilyen komoly hangsúlyt fektet rá.

„A V1.3.0 az eddigi legnagyobb javításunk, amiben több mint 1000 problémával foglalkoztunk, beleértve az általános fejlesztéseket. Nagyon köszönjük a visszajelzéseket és a jelentéseket” – írták a fejlesztők a Twitteren.

Ha megnézzük a Patch-Notes leírást, ugyan nincs minden javítás listázva, de az jól látható, hogy számtalan fontos kérdéssel foglalkoztak. Többek között megoldották a karakterek elakadásait, a végtelen betöltő-képernyő hibáját, illetve több harci elemet, animációt, vagy épp a jutalom-rendszer problémáit.

Talán a folyamatos hibajavítások után egyre jobb játékot kapunk. Érdemes még egy próbát tenni vele, ha már letetted.

Apropó, a tesztünket olvastad már?

DV

Korábbi cikkek

PC-re is megjelenik az ARMA fejlesztőinek INGYENES looter shootere

Bódi Dániel 2024.04.17. - A kimenekítős műfaj mindig egy nieche műfajnak számított, amiben igazán nem…

4 óra telt el azóta...

Már a héten játszható az Ori fejlesztőinek Diablo-szerű akciójátéka

2024.04.17. - Amikor játékfejlesztő cégekről, vagy kiadókról van szó, a legtöbb embernek az "igazán nagyok"…

5 óra telt el azóta...

Megérkezett a Telekom Netflix-csomagja: így és ennyiért fizethetsz elő

Gábor János 2024.04.17. - Folytatja masszív terjeszkedését a Netflix, aminek szolgáltatásait immár a magyar Telekom…

5 óra telt el azóta...

Szinte mindenkinél simán futni fog a PC-s Ghost of Tsushima – itt gépigény

Bódi Dániel 2024.04.17. - A Sony a megjelenése előtt egy hónappal végre lerántotta a leplet…

5 óra telt el azóta...

Reszkess Pocket Pair! – Már kép is van a Tencent Palworld-klónjáról

2024.04.17. - Az év elején a média figyelmét határozottan a Palworld megjelenése kötötte le. A…

6 óra telt el azóta...

8 kínos Batman jelenet, amit szívesen elfelejtenél – de mi nem hagyjuk

Gábor János 2024.04.17. - Bár a segítségül hívott ScreenRant megtette, mi jó szokásunkhoz híven kerüljük…

7 óra telt el azóta...