Korábban több alkalommal pedzegették már a Riotnál, hogy gondolkoznak a Valorant konzolportján. Ez érthető, hiszen ha belegondolunk, miként lett naggyá a Fortnite, akkor abban is jelentős szerepet játszott a multiplatform és a crossplay lehetősége. Ezúttal pedig a Rioton a sor, hogy magáévá tegye a modellt, ehhez pedig elsőként ki kell bővíteniük a PC-s portfóliójukat.
Korábban azt nyilatkozták, hogy egyelőre a lehetőségeket kutatják, elvégre teljesen más élményt ad, amikor valaki egér+billentyűzet kombó helyett a joystickkal próbál célozni, a telefonok érintőkijelzőjéről nem is beszélve. A Valorant dizájnere, Joe Ziegler ezúttal lerántotta a leplet arról, hogy nem csak egy pillanatnyi gondolat volt a konzolport ötlete, hanem azóta konkrét csapat dolgozik ennek a megvalósításán. Így számíthatunk a konzolport érkezésére, ráadásul mobilverzióban is érkezhet, ugyanis korábban erről is beszélt már Ziegler. Noha időpontot nem említett, így egy kicsit a levegőben lóg az egész.
Az biztos, hogy nem hetek kérdése a konzolport megjelenése. Szerencsés esetben hónapok, rosszabb esetben évekről beszélünk, de előbb-utóbb meg kell érkeznie, ha csak időközben nem kaszálják el az ötletet a Riotnál. Reméljük, nem fogják!
Bódi Dániel 2024.04.21. - Igazából az a furcsa, vagy inkább meglepő, hogy az elmúlt 10…
Bódi Dániel 2024.04.21. - Elképesztő fejlődésen ment keresztül a Cyberpunk 2077 az elmúlt közel négy…
Gábor János 2023.10.13. - Ha nem találsz adrenalinlöketet a sportközvetítésekben és nincs az a hivatalos…
Gábor János 2023.10.12. - A Dragon Ball franchise-nál valószínűleg nincs népszerűbb anime a zodiákusban, és…
Németh Dávid 2023.10.12. - Napjainkban, amikor annyit beszélünk arról, hogy mire is képes a PlayStation…
Áron 2023.10.11. - A Mesterséges Intelligencia (MI, vagy angolul AI) egy izgalmas és dinamikusan fejlődő…