Az Epic-Apple háború újabb fordulópontjához ért. Nagyon úgy fest, hogy nem lesz egyesség az elkövetkezendőkben, ugyanis az Apple közleményt adott ki, amiben kifejtették milyen csalódottak, hogy ilyesfajta eszközökhöz kellett nyúlniuk, de „nem volt más választásuk”.
Ennek értelmében törölték az Epic Games App Store fiókját.
Ez pedig azt jelenti, hogy az Apple tulajoknak le kell mondaniuk egy ideig a Fortnite-ról, így ugyanis egyrészt letölteni sem lehet már az App Store-ból. Másrészt a frissítések sem érkeznek meg, így akinek esetleg fent volt idáig a telefonján/tabletjén a játék, az sem fog tudni a jövőben Fortnite-ozni, ugyanis a régebbi verziós eszközöket nem engedi be az Epic a szerverekre.
Ezzel így mindenki rosszul jár, de főképp az Apple felhasználói húzták a rövidebbet. Amennyiben a két cég a későbbiekben sem állapodik meg, az mindkettőjük számára negatív hatásokkal járhat. Csak hogy egy példát említsek, a jelentések szerint hamarosan nagyobb tömegek döntenek új telefonok vásárlása mellett, így egy Fortnite játékos jó eséllyel dönthet egy Androidos eszköz mellett.
2024.04.04. – A hordozható és asztali gépek szépen lassan két nagy táborra kezdenek szétszakadni. Míg…
Bódi Dániel 2024.04.04. - 10 évnyi működést követően a Spotify tavaly augusztusban emelt a csomagjai…
2024.04.04. - Kétségtelen, hogy az Attack on Titan az egyik legjelentősebb franchise a mangák és…
2024.04.04. - Aki figyelemmel kísérte az elmúlt hetekben a magyar streamereket, láthatta, hogy igen komoly…
Az elmúlt években a videojátékok és az e-sportok népszerűsége robbanásszerű növekedésnek indult, ezzel együtt megnőtt…
Gábor János 2024.04.04. - Annak ellenére is belevág a Warner Bros. egy ötödik Mátrix film…