„Az elkövetkező hetekben gyakran előfordul majd a Quest skinek neve, így szerettünk volna egy kis betekintést adni a háttérben zajló fejlesztésekbe.”
Ezzel a felütéssel kezdte skinekről alkotott mondandóját Meddler a legutóbbi dev blogban, a Riot Games honlapján. A LoL-ért felelős igazgató elmondása szerint már fejlesztési szakaszban jár a legújabb skincsalád, mely a Quest skin nevet kapta.
Fontosnak tartotta azt is leszögezni, hogy ez nem egy új tier lesz, eltérő árral, hanem az eddigi rendszerbe illeszkedően kapjuk majd kézhez. Az új kinézetek hamarosan megvásárolhatóak lesznek, ám előtte még egy kis extra tesztelésre szorulnak.
A Quest skinek ugyanis eddig nem látott sajátosságokkal érkeznek, speciális technikai követelményekkel.
„A következő patch során még nem, de a közeli jövőben érkeznek, figyeljétek tehát az oldalt a további infókért.”
Az elmondottak alapján tehát arra következtethetünk, hogy a skinek úgy változnak és fejlődnek majd, ahogy haladunk a küldetésekkel. de akár meccs közben is átalakulhatnak, kellemes kis extrát biztosítva ezzel a játékosoknak. Egy újabb apróság, ami miatt árgus szemekkel figyeljük majd a következő frissítések érkezését, és a további infókat!
RP 2023.10.02 – A 2022-es évben utat tört magának az AI és bizony 2023-ban sem…
Bódi Dániel 2023.10.01. - A gyártók részéről bevett szokás, hogy a gyártási folyamatot megkönnyítendő mindenféle…
Gábor János 2024.04.06. - Óriási a cirkusz a zenegeneráló AI-k miatt, hiszen azokat - a…
Bódi Dániel 2022. 10. 21. - Annyira jó végre egy olyan világban élni, ahol nem…
Gábor János 2024.04.06. - Frissítette a következő pár évben megjelenő filmjeinek naptárját a Disney, így…
Gábor János 2024.04.06. - Nagyon jól jársz a PS Store legújabb akciójával, amiben 20-75 százalékkal…