Apex Legends

Korábban érkezhet meg az Apex Legends mobil portja, mint gondoltuk

Az Apex Legends napjaink egyik legjátszottabb Battle Royale játéka. Ugyan a kategóriát népszerűség terén még mindig a Fortnite uralja, a Respawn Entertainment által fejlesztett lövölde meglehetősen stabil helyet foglal el a dobogón. Az EA égisze alatt piacra dobott játék igazi meglepetésként jelent meg anno, a bejelentése után pár nappal már játszható volt. A minőség pedig magáért beszél, épp a napokban jelent meg a hatodik szezon egy teljesen új karakterrel és temérdek új játékmechanikával.

Őszre be van tervezve egy crossplay megjelenés, ami az év végére nagyobb szabású lehet, mint azt elsőre gondoltuk. Az biztos, hogy Nintendo Switch-en is elérhető lesz az Apex Legends, ám arról eddig még csak pletykákat lehetett hallani, hogy iOS és Android készülékekre is készül egy port. Az EA CEO-ja viszont most megtörte a csendet:

 

Mint kiderült, még idén szeretnék a mobil portokat legalább béta formájában élesíteni.

Ezzel egy igazán komoly piacra törhet majd be az Apex. Ugyanis itt nyugaton még nem, de keleten hatalmas ereje van a mobiljátékoknak. Nehéz elhinni, de a legtöbb bevételt termelő játékok napjainkban mind okostelefonokon játszhatók.

Kíváncsian várjuk, hogy hogyan fog elsülni a mobilos verzió, addig megyünk és gyakoroljuk tovább Rampartot.

Cloud

Korábbi cikkek

9 addiktív, mégis elhanyagolt sorozat a Netflixen, amit látnod kell!

Gábor János 2024.04.05. - Ezek a Netflix sorozatok a lebilincselő narratívájukkal és egyedi bájukkal olyanok,…

32 perc telt el azóta...

Olyan újítást kap az Edge böngésző, amit a gamerek imádni fognak

2024.04.05. - A Microsoft Edge webböngésző olyan új funkciót kap, aminek bizonyára minden PC játékos…

1 óra telt el azóta...

Nem minden a számozás: ezt az AMD 3D V-Cache processzort ne válaszd

2024.04.05. – Manapság az AMD és az Intel teljesen más utat jár be, ha a…

2 óra telt el azóta...

899 forintért adnak 12 egészen remek játékot – köztük egy Falloutot

Bódi Dániel 2024.04.05. - Az Amazon Prime Magyarországon az egyik legjobb üzlet! 899 forintért ugyanis…

2 óra telt el azóta...

Több FPS-t ígér az Nvidia a Warzone Season 3-ban, ha letöltöd ezt a drivert

2024.04.05. - A Call of Duty Modern Warfare3-ban és a Warzone-ban általános probléma a teljesítmény…

2 óra telt el azóta...

Te le tudod verni AK-t League of Legends-ben? – Most megmutathatod!

2024.04.05. – Új év, új izgalmak, új lehetőségek és új kihívások. Az Unibet Magyarország Twitch…

4 óra telt el azóta...