A Dr Disrespect nem véletlenül az egyik legnépszerűbb videojáték streamer a világon. Még a Twitch ban sem sújtotta igazán, hiszen mióta visszatért a Youtube-on, ismét gőzerővel dolgozik és az érdeklődés iránta nem enyhült. Persze azért az évek során igen sok minden történt, így Dr DisRespect most úgy döntött: emlékirataiban osztja meg tapasztalatait és történeteit.
A Dr DisRespect memoár ráadásul már most előrendelhető.
Annak ellenére, hogy állítása szerint még mindig nem tudja, hogy miért tiltotta ki a Twitch, visszatért a Youtube-on. A rajongók visszatérését azzal ünnepelték meg, hogy Soul Calibur 6 karaktert építettek belőle. Bár Dr DisRespect két hónapos szünetet tartott, népszerűsége továbbra is szárnyal.
Úgy tűnik, hogy a szünetben sem tétlenkedett: volt ideje elkezdeni emlékiratait.
A streamer a Twitteren jelentette be a könyvet, és máris előrendelhető lett.
„ERŐSZAK. SEBESSÉG. LENDÜLET. (Violence. Speed. Momentum)” Ez az első könyvem, ami egy hatalmas, masszív, rekordokat döntögető bestseller.”
A könyv leírásából az is kiderül, hogy soha el nem mondott történeteket is kapunk, illetve tanácsokat is olvashatunk számos témában. A memoár mind a 224 oldalát maga Dr DisRespect írta.
Bár már elő lehet rendelni, a könyv maga 2021. március 30-án jelenik meg. Te kíváncsi vagy rá?
2024.04.05. - A Call of Duty Modern Warfare3-ban és a Warzone-ban általános probléma a teljesítmény…
2024.04.05. – Új év, új izgalmak, új lehetőségek és új kihívások. Az Unibet Magyarország Twitch…
Gábor János 2024.04.05. - Mobiltelefon függvényében már a legkisebb tarifacsomagtól elérhető a magyarországi Vodafone hálózaton…
2024.04.05. - A 90-es években óriási dolog volt, ha volt otthon vagy a haveroknál egy…
Gábor János 2024.04.05. - Újabb nagyvonalú ajándék érkezik a Steammel folyamatosan versengő Epic Games Store-tól.…
Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…