Életmód

A befektetők nem adnának ilyen sok pénzt az EA vezetőinek

Még június közepén írtunk arról, hogy az Activision vezérigazgatója túl sokat keres, ami miatt sok befektető és alkalmazott elégedetlen. Bobby Kotick fizetése persze nem először téma, főleg mióta a szakszervezet arra kérte a befektetőket, hogy szavazzanak a különböző bónuszok ellen, melyeket az igazgató szeretett volna még bezsebelni.

A részvényesek csoportjának képviselője, a CtW Investment Groups igazgatója, Dieter Waizenegger szerint Kotick fizetése sokkal magasabb, mint az iparág többi vezérigazgatójának. A Bloomberg szerint fizetése 40 millió dollár évente, miközben mondjuk a Nintendo vezérigazgatója évi 1,8 milliót keres. Mondanunk sem kell ez sok befektető számára szemet szúrt, már csak azért is, mert sok alkalmazott viszont alig tud megélni, az igazgató pedig aránytalanul magas bónuszokat szerez magának.

Még júniusban a CtW arra kérte a befektetőket, hogy emiatt utasítsák el Bobby Kotick egyik bónuszcsomagját. Akkor a részvényesen több mint 43 százaléka szavazott a Say-on-Pay csomag ellen.

Nem sokkal később júliusban, a CtW befektetői csoport ezúttal az EA kapcsán élt panasszal.

Állításuk szerint különösen Blake Jorgensen és Kenneth Moss szintén túl sokat keresnek. A csoport arra kérte a befektetőket, hogy szavazzanak a túlzott fizetések és bónuszcsomagok ellen. Az akkor javasolt kompenzációs csomagokat a részvényesek 74 százaléka utasította vissza.

Kép: Wallpaper Stock

Ez azért is figyelemreméltó, mert a Say-on-Pay tervek elutasítása nagyon ritka. Az elmúlt években igen ritkán szavaztak ellene. Most úgy tűnik, jóval kritikusabban szemlélik azt, hogy egy-egy cégvezető mennyit visz haza. Sajnos azonban a befektetők csak javaslatot tehetnek.

Fizetések

A panaszokat valószínűleg az is indokolta, hogy hirtelen elképesztő mértékben nőtt a vezetők fizetése, ami sok befektető szerint nem volt indokolt. Az Ars Technika értesülése szerint Jorgensen minden fizetésével és bónuszaival együtt összesen 19,5 millió dollárt keres 2020-ban, szemben a 2019-es 9,4 millió dolláros bevételével. Ugyanígy Moss várhatóan 14,3 millió dollárt visz haza idén, miközben tavaly 7 milliót kapott. A CEO Andrew Wilson 21,4 millió dollárt keres idén, tavaly ő 18,3 millió dollárt vitt haza. Laura Miele stúdióvezető fizetése 16,1 millió dollárra nőtt, 7 millió dollárról.

„Ez a szavazás egyértelmű felhívás az igazgatótanács számára, hogy hagyjanak fel a fizetések mértéktelen növelésével a legfelső vezetők esetében. Ügyeljenek arra, hogy a társaság olyan fizetési filozófiát fejlesszen ki, amely a tehetség fejlesztésére összpontosít a vállalat minden szintjén” – nyilatkozta Dieter Waizenegger, a CtW Investment Group ügyvezető igazgatója.

Az EA összbevételét tekintve egyébként nem panaszkodhat. Talán a koronavírus-járványnak is köszönhetően az előző évhez képest több nettó bevételt termeltek. Az előző 12 hónapban majdnem 6 milliárd dollárt keresett a cég, ami 17 százalékos éves növekedést jelent.

A javasolt fizetésekkel szembeni befektetői szavazás egyébként komoly lépés, de nem kötelező betartani: a fizetések megállapítása az EA igazgatótanácsának a feladata.

Ezt láttad már?

DV

Korábbi cikkek

Az Apple szerint ezért ELÉG 8 GB RAM az új McBookokba

2024.04.15. - Ha mostanában új M3 iMacet vagy M3 MacBook Airt vettél (vagy tervezel venni)…

26 perc telt el azóta...

Egy igazán egyedi, elfeledett FPS-t hoztak vissza a halálból a rajongók

2024.04.15. - Az utóbbi években néhány FPS játék sikere miatt nagy divat lett lövöldözős címet…

1 óra telt el azóta...

Teljes káoszt okozott a 2okos Balázs Kicknél, az úttesten is állt a tömeg

2024.04.14.  - Ahogy nem is olyan rég mi is beszámoltunk róla, elképesztő módon lepte meg…

15 óra telt el azóta...

2 millió forintot szórt szét egy magyar influenszer a Deák téren

Bódi Dániel 2024.04.14. - Lehet, hogy a Mobilfox közösségi médiás tevékenysége nem különösen egyedi, vagy…

16 óra telt el azóta...

9 év után megtalálták a legjobban elrejtett titkot is a The Witcher 3-ban

Bódi Dániel 2024.04.14. - Lehet velem vitatkozni arról, hogy melyik a valaha készült legjobb videojáték,…

18 óra telt el azóta...

Újraindítják minden idők egyik legjobb szuperhősös sorozatát, a Hősöket

Bódi Dániel 2024.04.14. - A cím olvasatán menten a szívükhöz kapó Hősök ősrajongók számára egyszerre…

19 óra telt el azóta...