Hearthstone

Véletlenül Scholomance Academy pakkokat szórtak a szezonális ládák

A Hearthstone közösség már nagyon várja, hogy kipróbálhassa az éles szervereken a Scholomance Academy adta új kártyákat. Komoly metaváltozásokra kell számítani, ugyanis az új kiegészítő a játék történetében először hibrid kártyákkal színesíti a repertoárt. Ez azt jelenti, hogy lesznek olyan kártyák, amik több class kombinációiban is felbukkanhatnak, papíron mégsem neutrális lapok. Jó lesz látni, hogy a játékosok hogyan manővereznek majd az új lehetőségek körül.

A Blizzard hibájából néhány játékos egy hajszálnyival korábban jutott hozzá per booster pakkhoz az új kiegészítőből. A Scholomance Academy-nek csupán augusztus 6-én kellene megjelennie, többeknek a rendszer mégis dobált pár csomagot a szezonális ládából.

A Blizzard hivatalos üzenetben írt az esetről, s egyértelmű hibának könyvelték el. Ugyan a 18.0-ás frissítés már elérhető, a Scholomance Academy csomagoknak és kártyáknak csak a hét második felében kellene befutniuk papíron. Vagyis az ajándék csomagok között sem szabadott volna felbukkanniuk.

Közben a felhasználói felület is megszédült. Éppen készül egy frissítés, ami javítja majd a Blizzard által tapasztalt vizuális hibát. A fejlesztők úgy értesültek, hogy több esetben is Ashes of Outlands csomagoknak álcázzák magukat a Scholomance Academy pakkok. Ez a fix megjelenéséig még így is lesz, de megnyugtattak mindenkit, a csomagok tartalmai mindenképpen a következő kiegészítőből fognak származni.

Augusztusban minden csomagjutalom az új Expansionből fog érkezni, vagyis érdemes ráfeküdni a grindra, ugyanis sok új kártyát bezsebelhetünk majd.

Cloud

Korábbi cikkek

Ilyen új jelölés érkezik Android rendszerre az adathalász appok ellen

Gábor János 2024.05.07. - A Google bevezet a Play Áruházban egy új jelölést, amit azokhoz…

21 perc telt el azóta...

Ismerős lehet a Resident Evil 9 terepe a Dead Island rajongóknak

2024.05.07. - A Resident Evil Village 2021-es megjelenése óta sok rajongói kérdés merül fel azzal kapcsolatban,…

1 óra telt el azóta...

Undorítóan király előzetesen a Mortal Kombatba érkező Hazafi

Gábor János 2024.05.07. - A Mortal Kombat 1 friss gameplay előzetese a hamarosan megjelenő új…

2 óra telt el azóta...

Bődületesen néz ki az Unreal Engine 5-ben remake-elt Republic Commando

Bódi Dániel 2024.05.06. - 19 évvel ezelőtt jelent meg az egyik, ha nem épp a…

15 óra telt el azóta...

Ütős csomaggal ünnepli a veteránokat a Call of Duty csapata

2024.05.06. – Nem titok, hogy manapság szinte minden nap érkezik valamilyen új skin a Call of…

15 óra telt el azóta...

Készül a Sleeping Dogst és a Sifut ötvöző bunyós akciójáték

Bódi Dániel 2024.05.06. - Nagy szívfájdalmam, hogy az egykoron True Crime-résznek induló, majd egy teljesen…

16 óra telt el azóta...