Call of Duty

Komoly kritikákat kap az Infinity Ward a csalókkal kapcsolatos kommunikációjuk miatt

Március 10-én jelent meg a mindenkinek ingyenesen elérhető Call of Duty Battle Royale, a Warzone. A megjelenés óta több tízmillió játékost vonzott be a játék, köztük rengeteg tartalomgyártót és gaming véleményvezért is.

Sajnos az elmúlt néhány hétben, 1-2 hónapban nagyon megnövekedett a csalók száma a Warzone-ban, a fejlesztők pedig látszólag semmit nem tettek ez ellen. Természetesen a közösségnek is egyre kevesebb ezzel kapcsolatban a türelme, az IW pedig csak olajat öntött a tűzre.

A fejlesztőknek egyelőre semmi hatékony védelmet nem sikerült beépíteniük a játékba…

…cserébe azzal a nagy ötlettel álltak elő, hogy megkérik a játékosokat, hogy ne csaljanak, ha pedig mégis, akkor bannolva lesznek.

Nyilvánvalóan ez azonnal kiverte a biztosítékot több kedvelt Call of Duty-hoz köthető személyiségnél is. Ők sem tudják már hova tenni, hogy több hete tartó szenvedés után ennyit sikerült publikálni.

Az egyik Call of Duty esport kommentátor és elemző már szavakat sem talált a jelenségre:

Két világbajnok Call of Duty játékos, Patrick „ACHES” Price és Jordan „JKAP” Kaplan sem haboztak sokáig mikor az Infinity Ward publikálta a fentebb olvasható írást:

A Dallas Empire sztárja, James „Clayster” Eubanks szintén nem tudott már befeszülni ettől, viccesre vette a figurát és ő is csak gúnyolódott az egészen:

Bizony ha maga az Infinity Ward kér meg, hogy hagyd abba a csalást, nincs más választás, le kell állni!

A helyzet tényleg nevetséges, hiszen egy hetek, talán hónapok óta tartó probléma ez. A játékosok valamilyen erős válaszcsapásra számítottak, erre az Infinity Ward ennyi hallgatás után erre volt csak képes. Reméljük, hogy valahol már készül az ellentámadás, vagy a Warzone is elindulhat azon a hálátlan lejtőn, amin a PUBG már egy ideje lefelé zúg.

Szerintetek mennyire problémásak a csalók a Warzone-ban? Több van, mint egy átlag BR játékban?

LEETeszteltük

Korábbi cikkek

Sötét fordulattal folytatódik az egyik legérdekesebb Star Wars-sorozat

Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…

8 óra telt el azóta...

A San Andreas fejlesztője 20 év után rántotta le a leplet a játék egy vicces titkáról

Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…

10 óra telt el azóta...

Úgy tűnik, hogy a 2024-es Call of Duty még a loadoutokon is alakít

2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…

10 óra telt el azóta...

Érkeznek az új AMD CPU-k, a régi alaplapok tulajdonosai is örülhetnek

2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…

10 óra telt el azóta...

Kevés FPS-ed van Counter-Strike 2-ben? – Nem nálad van a baj

2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…

11 óra telt el azóta...

Több szinten is megújulhat az iPhone 16: így néznek majd ki a telefonok

2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…

11 óra telt el azóta...