Több alkalommal beszámoltunk már arról, hogy Indiában milyen komoly játékellenes-lobby folyik, aminek az egyik fő célja, hogy betiltsák a PUBG-t az országban. Ezúttal egy egészen sokkoló történet került felszínre, aminek egy mindössze 17 éves tinédzser fiú a főszereplője. Az esetről a talkesport számolt be, mi szerint a 17 éves fiatal több millió forintnak megfelelő összeget költött el rövid idő alatt a PUBG Mobile-ban.
Az egész egy egyszerű Royale Pass vásárlással kezdődött, majd nemsokkal később a fiatal egymás után kezdte el szórni a pénzt a skinekre, amikből olyan szinten bevásárolt, hogy még a barátainak is feltöltötte a raktárkészletét. A probléma csupán azzal van, hogy a felmerülő összeget nem a saját egyenlegéről fizette ki, hanem a szülei állták a cechet.
A szülők csak utólag vették észre, hogy a fiuk lenullázta az egyenlegüket, amiket eredetileg az apa orvosi kezelésére tettek félre.
Egész pontosan 16 00 000 indiai rúpiát, azaz nagyjából 6,7 millió forintot élt fel a fiatal.
Mint utólag kiderült, a fiú korábban szívesen segített a szüleinek az elektronikus utalásban, később így tudta kijátszani gondviselőit.
„Miután kikértük a banki számlatörténetet, jól látszott, hogy folyamatosan utalásokat végzett a különböző alszámlák között, ezért csak most derült ki a dolog. Mostantól nem ülhet otthon és a mobilját sem használhatja. A motorjavító műhelyben dolgozik, ahol remélhetőleg megtanulja, hogy milyen keményen is kell dolgozni azért a pénzért. Viszont kétségbe vagyok esve, mert minden pénz elúszott, amit a fiam jövőre tettem félre.” – nyilatkozott az édesapa.
Sem a bank, sem pedig a rendőrség nem volt hajlandó segítséget nyújtani, mivel nem történt lopás. Fontos kiemelnünk, hogy ebben az esetben valószínűleg a videojáték-függőség áll a háttérben, ami leginkább a szerencsejáték-függőséghez hasonlítható és újabban már a WHO is elismerte, mint betegség fajtát.
A játékfüggőséggel foglalkozó szervezetek elérhetőségeit itt találja, az ELTE játékfüggőknek szóló segélyvonalát a 06 (1) 411–6778 telefonszámon érheti el, a Névtelen Szerencsejátékosok közösségét pedig itt találja (és ezen a telefonszámon érhetőek el: +36-20-462-8304).
A borítókép csupán illusztráció, forrása: YouTube
2024.04.05. - A 90-es években óriási dolog volt, ha volt otthon vagy a haveroknál egy…
Gábor János 2024.04.05. - Újabb nagyvonalú ajándék érkezik a Steammel folyamatosan versengő Epic Games Store-tól.…
Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…
Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…
2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…
2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…