Nagyot változott a legnézettebb streamerek listája 2019 végéhez képest.

Mintha csak tegnap lett volna, hogy összegyűjtöttük 2019 legnépszerűbb hazai streamereit, ami nagy népszerűségnek örvendett. Azóta pedig már eltelt egy fél év, így úgy gondoltuk itt az ideje ismét visszatérni a statisztikákhoz és megnézni, hogy ki hogy teljesített 2020 első félévében.

Nem is gondoltuk volna, de a lista ez idő alatt alaposan megváltozott.

A feltörekvők közül többen is betörtek az élvonalba, míg olyan is akadt, aki kikerült a top 20-ból.  Aki kíváncsi a 2019-es listára, itt találja, érdekes megfigyelni, mekkorát változtak a számok. A nézettséggel viszont nem volt gond, hiszen a karantén miatt jóval több ideje maradt az embereknek a kikapcsolódásra, ha mindez kényszerből is történt. A VALORANT kulcsok farmolásáról ne is beszéljünk, ami miatt volt egy kis belső viszály is az érintettek között. Ennek azóta a Twitch pontot is tett a végére: megtiltották a korábbi élő adások újraadását, ez mostantól kizárólag a rerun formájában szabályos.

A toplista élvonala /Kép: Sullygnome

KriszhAdvice továbbra is vezeti a toplistát. Idén 1287 órán keresztül streamelt és 57 ezer új követőre tett szert. Bár ő is kihasználta a Valorant hype-ot, aminek köszönhetően elég sokat javított amúgy is jó statisztikáin. Nem gondoljuk, hogy ezen múlt az első helyezése, tekintve hogy szinte minden nap láthattuk streamelni a Twitch platformján.

A második helyen viszont továbbra is a TheVR áll, akik mindössze 657 órával hozták a 2 millió órás megtekintést. Immáron 7. éve gyártják a gaming és tech tartalmat, ennek ellenére az utóbbi fél évben 53 ezer új követőre tettek szert.  Az egyidejű nézői számában toronymagasan vezetik a mezőnyt, tekintve hogy volt olyan alkalom, amikor 20 851 gamer követte az adásukat. Mindemellett az átlagos nézői számban is ők vezetnek, a streamjüket ugyanis átlagosan 3000 fő követi figyelemmel.

 

Harmadik helyen immáron Ruben trónol, aki 2019-ben még a negyedik helyen állt. Eléggé meghúzta az évet, tekintve hogy 970 órát töltött streameléssel idén. Ez idő alatt 47 ezer új követőre tett szert és a csatornájával 1,2 millió órányi megtekintést generált.

Ruben nagy barátja, Kiss „AK” Ádám következik a 4. helyen. Őt főként a League of Legends streamjeiről ismerhetitek és szemmel láthatóan nagy verseny van a két streamer között, ugyanis fej-fej mellett haladnak. AK 777 órát töltött streameléssel idén, ez idő alatt pedig 1,1 millió órát töltöttek el a csatornáján a nézők.

A listán jól látszik, hogy a GTA RP streamek hazánkba is betörtek és nem is akármekkora nézettséget lehet generálni velük.  Suri és BTURBO is így került fel a legnépszerűbb streamerek közé, ők ugyanis a legnézettebb GTA sreamerek kis hazánkban.  Suri hozta el az 5. helyet, streamjeit  pedig átlagosan 1135-en követték figyelemmel, a csatornáján pedig közel 630 ezer órát töltöttek a nézők.

BTURBO neve valószínűleg már senkinek sem új, ugyanis ő is évek óta gyártja a gaming tartalmat, a PUBG mellett pedig manapság felült a GTA hype vonatra, ami annyira bejött neki, hogy már a 10 legnézettebb streamer közé is bekerült. A közvetítéseit átlagosan 687 fő követte figyelemmel, a csatornáján pedig 571 ezernyi órát töltöttek el nézői.

 

A NerdHub Vendel idén kicsit visszább vett a streamből, ennek köszönhetően a listán is visszaesett egy kicsit, de nem kell őt sem félteni, majd belehúz az év második felében. A 439 közvetített óra alatt 545 ezer órányi nézettséget generált, ez idő alatt pedig 52 ezer új követőre tett szert.

A 8. helyet Eragonist bitorolja, aki nézettségét egyértelműen az ügyességének köszönheti, a Fortnite-ban nincs ellenfele. Teljes gőzzel steramelt egész éven, 1 111 órát töltött közvetítéssel. Őt követi Rithnovszky Zalán, akinek IRL streamjei igencsak nagy sikert arattak a karantén végéhez közeledtével.

BLYYY ezúttal is ott van a legnépszerűbbek között, amiben azért szerepe volt a VALORANT hype vonatnak, emiatt kisebb összetűzésbe is keveredett Nessajjal. Ettől eltekintve bLYYY egy borzasztó pozitív személyiség, főként a PUBG streamjeiről és az általa szervezett PUBG kupákról lehet ismerős a neve.

Ők is ott vannak az élbolyban / Kép: Sullygnome

A 11. helyre Karthas áll, akit a játékok mellett gyakran megtalálhatjuk az IRL szekció tetején. Nem mellesleg közel 870 streamelt óra és 367 ezer óra megtekintés áll mögötte. A 12. helyen pedig MnXFN áll, aki ideje java részét Fortnite-tal és GTA V-tel tölti. Őt követi Paplovag, aki szintén betört a legnépszerűbb streamerek listájára idén. Csatornáján 313 ezer órányi megtekintést hozott össze, továbbá 20 ezer új követőre tett szert ez idő alatt.

Őt követi Fyrexxx, vagy ahogy a legtöbben ismerik Nessaj, akinek a családja és a YouTube mellett az utóbbi időben nem jutott túl sok ideje a streamelésre. A 397 közvetített óra viszont bőven elég volt így is, hogy elfoglalja a 14. helyet a listánkban. Eazykee pedig szintén új név a listán, őt főként a GTA streamjeiről ismerhetitek, ami meglepően nagy népszerűségnek örvend az utóbbi időben.

View this post on Instagram

4égy2úsz – Guba (Hivatalos Zenei Videó)

A post shared by Nessaj (@nessajkek) on

 

FéregTV Csabi, aki továbbra is az ország legnépszerűbb Hearthstone streamere, az ő csatornáján 290 ezer órát töltöttek el a kedves nézők.

A Való Világ reality showból ismert Soma már nem csupán a tévé képernyőin szórakoztatja a nézőket, a Twitch-en ugyanis nagyon berobbant az utóbbi időben. Főként a GTA RP streamjeiről ismert, csatornáján pedig 250 ezer órát töltöttek el a nézők.

A 18. helyen Molnár Gabó áll, aki továbbra is elképesztő módon teljesít a FIFA meccseken, ezzel be is zsebelte a legnépszerűbb magyar FIFA játékos díját. Őt követi Sunn, aki a Fortnite mellett nagyobb Valorantozásokba kezdett és nem túl meglepő módon ott is hasonlóan ügyesen teljesít.

A legnépszerűbbek listáját Foda zárja a 20. hellyel, aki az utóbbi időben a PUBG mellett aktívan streameli Valorant karrierjét. A legtöbben csak reménykedünk, hogy egyszer majd fele olyan jól fogunk lőni. Gratulálunk mindenkinek és további sikereket kívánunk a jövőben is!

Ezt láttad már?

×