A Fortnite a történetének leghosszabb szezonján van túl a Chapter 2 Season 2-vel. Az Epic-nek sok újdonsággal kellett készülnie, hogy jóvá tegye a végtelen várakozást, melyet a játékosoknak muszáj volt elviselni.
Már hetekkel a szezon végezte előtt tudni vélte a közösség, hogy alaposan átrendeződnek majd a dolgok a következő szezonban. A pálya a várakozásoknak megfelelően el is lett árasztva vízzel, de nem csak ez változott. A korábbi lila vihar mostantól egy hatalmas vízfal kíséretében érkezik.
A nevük alapján nem nehéz kitalálni, hogy a cápák a haláluk esetén komoly lootot tudnak ejteni. A külsejük eltérhet, végezni azonban mindegyikkel ugyan olyan nehéz.
A cápák még színt is tudnak változtatni az alapján, hogy milyen ritkaságú lootot adunk nekik enni.
Ahhoz, hogy az irányításunk alá vehessük a cápát, nincs más dolgunk, mint a horgász botunkkal célba venni és bízni benne, hogy ráakad a csalira. Ha elsőre nem sikerül, érdemes tovább próbálkozni, ugyanis nem kell tűpontosnak lennünk.
Ti vettétek már hasznát valamilyen módon a cápáknak a Fortnite-ban?
2024.04.06. –A Modern Warfare III és Warzone harmadik közös szezonja április harmadikán vette kezdetét. A megannyi…
Bódi Dániel 2024.04.05. - A Red Dead Redemption 2 nem csak 2018, hanem az előző…
Bódi Dániel 2024.04.05. - Manapság már kevésbé, de az ezredforduló tájékán (előtte is, utána is)…
Bódi Dániel 2024.04.05. - Audrey Hepburn, Al Pacino, Brendan Fraser, Eddie Murphy, Dwayne Johnson, Leonardo…
Gábor János 2024.04.05. - Az Apple abban reménykedik, hogy „a következő nagy dobása” egy otthoni…
2024.04.05. – A Call of Duty március 21-én egy újabb címmel bővült. A Warzone Mobile…