A Device eseménynél eddig még csak a Black Hole event változtatott nagyobbat a Fortnite világán, persze ehhez utóbbinak egy új pályát kellett elhoznia a játékosoknak. Midas Doomsday gépezet tegnap este aktiválódott, teljesen átírva a játék alapmechanikáit. A masina látszólag visszaszorította a Vihart, viszont egy sokkalta nagyobb problémát idézett elő helyette. Vízfal emelkedett a Battle Royale sziget köré, ami hatalmas tsunamiként tereli össze újonnan a játékosokat.
Érdemes odafigyelni erre, ugyanis teljesen máshogy működik, mint elődje. Ezúttal járművekkel nem haladhatunk át a vízfalon, ha elér minket, akkor ugyan úszhatunk benne, de relatíve gyorsan sebződik a karakterünk. Felgyorsult a tsunami miatt a játék, megszűntek a Vihar-párbajok, na meg már nem lehet kivárásra játszani.
A kérdés már csak az, hogy mégis mi sebez minket, amikor elér minket a víz?
Nos, mint kiderült az új, félelmetes jelenség a szigetet körülvevő tenger/óceán, valamint a Vihar fúziója. Lehetséges, hogy tudunk úszni a víz alatt, ám közben az elektromos vihar folyamatosan sebzi karakterünket. Ezt páran azzal is bizonyították, hogy sikeresen a vízszint fölé építettek, ahol ugyan nem kerültek a tsunami hatása alá, de a Vihar sebezte őket.
Ám mivel a Fortnite-ról beszélünk, így természetesen nem sült el minden úgy, ahogy azt a fejlesztők tervezték. Az új mechanika egy furcsa exploitot is eredményezett, aminek hatására a játékosok örökké lebeghetnek az adott menet alatt. Ehhez vagy egy Choppát, vagy egy motorcsónakot használnak, s a vízfal szélével játszadoznak addig, amíg be nem kattan a játék. Mivel exploitról beszélünk, így nem szeretnénk leírni, hogy pontosan hogyan kell előidézni, inkább arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a bug létezik, s többen alkalmazzák is előnyszerzésre. Íme a hiba akció közben:
Pár napon belül startol a Fortnite második felvonásának harmadik szezonja, ami várhatóan valamit lazít a tsunami helyzeten. Akinek nem tetszik az új stílus, remélhetőleg nem kell sokat várnia, hogy visszaálljon a rendes kerékvágásba minden.
RP 2023.10.05. - Ha megnézzük a jelenlegi videokártya-piacot, akkor könnyű elfelejteni, hogy bizony nem csak…
Gábor János 2024.04.07. - Az App Store szabályainak módosítása, amit az Apple Insider szúrt ki,…
Gábor János 2024.04.07. - A Microsoft a jelek szerint azt tervezi, hogy a hagyományos nyári…
Bódi Dániel 2023.10.04. - Tyúú, hogy mekkora katasztrófa volt a Batman és Robin! Te jóságos…
Gábor János 2024.04.07. - Nem elég nagy a csinnadratta a franchise új Ubisoft játéka körül,…
Gábor János 2023.10.03. - Sokan bíznak benne, hogy egyszer jön egy nagy ébredés, és kiderül,…