League of Legends

Félelmetes rekord – Nincs agresszívabb csapat az IG-nél az LPL-ben

Az európai szurkolók kevésbé zárták a szívükbe az Invictus Gaming nevét, mint általánosan a világ League of Legends kedvelői. Két évvel ezelőtt az IG volt az a csapat, amely megtörte a „kínai átkot”, a Fnatic-ot legyőzve az égbe emelhették a régiójuk történetében először a világbajnoki trófeát. Azóta már egy második LPL gárda is győzedelmeskedett, szintén egy európai klubot, a G2-t ütötte ki a FunPlus Phoenix.

Lehetséges, hogy nem sikerült az Invictus-nak a duplázás, viszont ez nem jelentette azt, hogy továbbra sem érdemes számolni velük. Olyannyira nem, hogy legutóbbi találkozójukkal egy igencsak hajmeresztő mérföldkövet ért el az esport klub Kínában. Az LPL történetében az IG lett az első olyan csapat, amely képes volt felhalmozni 10 ezer killt a bajnokságban.

A kínai liga mindig is az agresszív játékstílusáról volt híres. Csapatharc csapatharc hátán történik, csak úgy repkednek a takedownok jobbra-balra. Jó ismét pozitív híreket közölni Kínából, azok után hogy pár napja a régió legnagyobb legendája – Uzi – bejelentette visszavonulását.

Hosszú ideje küzdött már a kiváló lövész egészségügyi problémákkal, már évek óta azt figyelte a média, hogy mikor érzi azt Uzi, hogy ezúttal már nincs értelme tovább húzni. A kézjegyét szerencsére az LPL-en hagyta, oroszlánrészt vállalt abban, hogy a régió most olyan erős, amilyen.

Az Invictus Gaming tehát ismét rekorderként került be a kompetitív League of Legends történelemkönyvébe, a világnak érdemes lesz figyelni rájuk, ismét nagy esélyesei az idei világbajnokságnak.

Cloud

Korábbi cikkek

Így szereld fel a Warzone legújabb bestiáját, a MORS Snipert

2024.04.06. –A Modern Warfare III és Warzone harmadik közös szezonja április harmadikán vette kezdetét. A megannyi…

23 perc telt el azóta...

Hihetetlen, de sikerült elindítani a Red Dead Redemption 2-t egy mobilon

Bódi Dániel 2024.04.05. - A Red Dead Redemption 2 nem csak 2018, hanem az előző…

10 óra telt el azóta...

Unreal Engine 5-ben születik újjá a legendás PS1-es Toy Story 2 játék

Bódi Dániel 2024.04.05. - Manapság már kevésbé, de az ezredforduló tájékán (előtte is, utána is)…

11 óra telt el azóta...

Ez már mennyiség: 136 film és 5 sorozat került fel csendben a SkyShowtime-ra

Bódi Dániel 2024.04.05. - Audrey Hepburn, Al Pacino, Brendan Fraser, Eddie Murphy, Dwayne Johnson, Leonardo…

14 óra telt el azóta...

Jönnek az Apple otthoni robotjai? Akár kettő is lehet – ezt tudjuk eddig

Gábor János 2024.04.05. - Az Apple abban reménykedik, hogy „a következő nagy dobása” egy otthoni…

14 óra telt el azóta...

Igazán megéri elindítanod a mobilos Warzone-t, ütős ajándékok várnak

2024.04.05. – A Call of Duty március 21-én egy újabb címmel bővült. A Warzone Mobile…

14 óra telt el azóta...