Ma már mindenki a legnagyobbak között emlegeti a Vitality együttesét, de a megalakulásuk idején azért nem volt ennyire sima utuk. 2019 tavaszáig mindösszesen egy DH Open és egy Charleroi Esports 2019 LAN-győzelem jött nekik össze. A nagyobb versenyeken, mint például a Katowice Major, még rendre a középmezőnyben végeztek.
Aztán a CS_Summit 4-en végre megjött az áttörés.
Az addig legnagyobb pénzdíj (64 000 dollár) és az első LAN-győzelem olyan versenyen, ahol a többi elit csapat is képviseltette magát. A döntőben a Team Liquidet gyűrték le, nem akármilyen körülmények között.
A csapat edzője, XTQZZZ csak most osztotta meg a történetet a sajtóval, hogy milyen nehéz is volt számukra ez a verseny. A csapat legnagyobb sztárja, ZywOo ugyanis éppen a verseny alatt veszítette el mostohaapját.
A nehéz helyzetben a csapat természetesen felajánlotta neki a lehetőséget, hogy hazautazzon a gyászoló családhoz, de ZywOo nemet mondott. Maradni akart, és elhunyt mostohaapja emléke előtt tisztelegni egy győzelemmel. A többi már történelem:
A Vitality megnyerte a tornát, ZywOo lett az MVP, ráadásul 2019 legjobb CS:GO játékosának is őt választották.
Hasonló esetre emlékezhetünk Dupreeh esetében is, szintén 2019 elején. Édesapja kedden hunyt el, szerdán pedig már indult is a Katowice Major. Az Astralis végül megnyerte a versenyt, dupreeh hathatós segítségével.
Ilyen erőre csakis igazi bajnokok képesek.
2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…
2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…
2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…
2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…
2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…
Bódi Dániel 2024.04.01. - Nem mintha eddig lehetett volna okunk a panaszra, de úgy tűnik…