Call of Duty

Visszatérhetnek a Most Wanted szerződések a Warzone-ba

Április végén – egészen pontosan 30-án – az Infinity Ward élesítette a Most Wanted contractokat a Warzone-ban. Komoly izzadásokban lehetett része azoknak, akiket kijelölt a játék, ilyenkor ugyanis az összes játékos meglátta a célszemélyt a pálya térképén. Ez támadó oldalról azért volt pozitív, mert egy ember pozícióját fixen ismertük, elszenvedői oldalról pedig komoly extrákkal járt a túlélés.

Ha kijelöltek minket a Most Wanted szerződéssel, de sikerült életben maradnunk az időzítő lejártáig, a játék elárasztott minket jutalmakkal. Temérdek pénzt és ingyen Buy-Backet kaptunk a rendszertől.

Akcióban a Most Wanted szerződés – Samito/Infinity Ward

A probléma mindezzel csak az volt, hogy a közösség egyik legkedvesebb contractja bánta a megjelenést, a Most Wanted érkezésével kikerült a játékból a Bounty Contract. Ez természetesen nem tetszett a játékosoknak, el is kezdték a tüntetéseket a különböző fórumokon. Ez olyan szinten a sarokba szorította az Infinity Wardot, hogy egy nap után visszacserélték a Most Wanted szerződéseket a Bounty-kra.

Most viszont egy játékbeli bug arra utal, hogy talán visszatérnek a negyedik szezon során a Most Wanted contractok.

Néha érdekes dolgokra képesek a napi küldetések – Warzone

Vannak ugyanis játékosok, akiket a napi küldetések szekciója újonnan Most Wanted szerződések teljesítésére sarkall. A gond csak az, hogy ezek ugye jelenleg hivatalosan nem a játék részei. Így tehát vagy teljesen megzavarodott a rendszer, vagy túlságosan korán került be a napi ciklusba a fent látható feladat.

Valószínűleg a következő szezonig már nem nyúl bele hivatalosan a játékba az Infinity Ward, így ha valamikor, akkor a negyedik szezon megjelenésével térhetnek legkorábban vissza a Most Wanted contractok.

Cloud

Korábbi cikkek

Így szereld fel a Warzone legújabb bestiáját, a MORS Snipert

2024.04.06. –A Modern Warfare III és Warzone harmadik közös szezonja április harmadikán vette kezdetét. A megannyi…

18 perc telt el azóta...

Hihetetlen, de sikerült elindítani a Red Dead Redemption 2-t egy mobilon

Bódi Dániel 2024.04.05. - A Red Dead Redemption 2 nem csak 2018, hanem az előző…

10 óra telt el azóta...

Unreal Engine 5-ben születik újjá a legendás PS1-es Toy Story 2 játék

Bódi Dániel 2024.04.05. - Manapság már kevésbé, de az ezredforduló tájékán (előtte is, utána is)…

10 óra telt el azóta...

Ez már mennyiség: 136 film és 5 sorozat került fel csendben a SkyShowtime-ra

Bódi Dániel 2024.04.05. - Audrey Hepburn, Al Pacino, Brendan Fraser, Eddie Murphy, Dwayne Johnson, Leonardo…

14 óra telt el azóta...

Jönnek az Apple otthoni robotjai? Akár kettő is lehet – ezt tudjuk eddig

Gábor János 2024.04.05. - Az Apple abban reménykedik, hogy „a következő nagy dobása” egy otthoni…

14 óra telt el azóta...

Igazán megéri elindítanod a mobilos Warzone-t, ütős ajándékok várnak

2024.04.05. – A Call of Duty március 21-én egy újabb címmel bővült. A Warzone Mobile…

14 óra telt el azóta...