Fontos napok következnek a PUBG életében, hiszen a 7.2-es frissítés érkeztével egy halom új funkció került be a játékba. Többek között elindult az SMS hitelesítés, mely a csalókat szeretné visszaszorítani. Bár az új funkció egyelőre csak rankeden működik, ha sikeresen vizsgázik, talán a teljes játékra kiterjesztik.
Közben továbbra is problémát okoznak a botok, ezt nem tudja megszokni a közösség. A gép által irányított ellenfelek teljesen természetellenesen viselkednek és borzasztóan elrontják a PUBG hangulatát. A fejlesztők bár emlegetnek egy Ultronra keresztelt szuper AI-t, az viszont a másik véglet, sajnos túl erős egyelőre a játékba.
Manapság már nem tétel bevásárolni egy nagyobb HDD-t, esetleg egy második SSD-t, mindettől függetlenül viszont jó ha tudjuk, mégis mi és mennyi helyet foglal el a gépünkön.
A FrankGibsonIV nevű Reddit felhasználó hívta fel a PUBG egy turpisságára a figyelmet. A játék minden összeomlás után egy riportot készít a gépünk hardveréről, a hiba okáról és, hogy mi történt, mikor a játék bemondta az unalmast. Ezeket az automatikusan készített jelentéseket elküldhetjük a fejlesztőknek, ez azonban nem kötelező lépés.
Józan paraszti ésszel azt gondolhatnánk, hogy mivel úgy sincs tovább jelentősége, ezeket nyilván törli a játék, azonban erről szó sincs. Sajnos a PUBG szépen elraktároz minden ilyen jelentést egy mappában, ami ha nem figyelünk, akár több gigára is nőhet az idő múlásával. A posztoló játékos 3.2 GB-ot távolított el a mappából, de közel sem ez a legdurvább eset.
Szerencsére ezek a fájlok könnyedén eltávolíthatóak. Ha ti is szeretnétek megnézni, hogy mi és mennyit foglal a gépeteken, csak menjetek erre az útvonalra:
C:\Users\YOUR NAME\AppData\Local\TslGame\Saved\Crashes
Innen aztán egész nyugodtan töröljetek mindent, ezzel ugyanis akár több gigát is felszabadíthattok. Ha valakinek egy nagyobb HDD-n van a játék, talán nem fontos, viszont ha valaki SSD-ről futtatja a PUBG-t (ami egyébként teljesen logikus döntés), hatalmas segítség lehet akár néhány száz mega felszabadítása is.
Ti szoktátok figyelni, hogy mi és mennyit foglal el a gépetek tárhelyéből?
RP 2023.10.02 – A 2022-es évben utat tört magának az AI és bizony 2023-ban sem…
Bódi Dániel 2023.10.01. - A gyártók részéről bevett szokás, hogy a gyártási folyamatot megkönnyítendő mindenféle…
Gábor János 2024.04.06. - Óriási a cirkusz a zenegeneráló AI-k miatt, hiszen azokat - a…
Bódi Dániel 2022. 10. 21. - Annyira jó végre egy olyan világban élni, ahol nem…
Gábor János 2024.04.06. - Frissítette a következő pár évben megjelenő filmjeinek naptárját a Disney, így…
Gábor János 2024.04.06. - Nagyon jól jársz a PS Store legújabb akciójával, amiben 20-75 százalékkal…