A Custom Game – vagyis a privát játék – opció igazán kardinális minden Call of Duty-ban. A kompetitív szcéna gyakorlatilag erre épül, a versenyzők ugyanis speciális szabályokat alkalmazhatnak így a versenyeken.
Viszont a Modern Warfare esetében mindez nem volt túlságosan jól kezelve az Infinity Ward részéről. Így a profi CoD játékosok sem voltak megelégedve a lehetőségekkel. Az offline versenyeket felváltották az online rendezvények, amik az instabil internetkapcsolatok miatt kevésbé voltak szórakoztatók a játékosoknak.
Nemrégiben Ian „Crimsix” Porter ki is borult a szerverekre, véleménye szerint játszhatatlanok:
A legutóbbi frissítésben úgy tűnt, a fejlesztők végre elhozzák a megváltást a játékosoknak. A Custom Games menüponton belül megjelent a dedikált szerverek lehetőse, ami hatalmasat dobott volna a játékélményen.
Viszont egy órával a megjelenés után már hűlt helye sem volt az opciónak a játékban. Erre igazán egyszerű a magyarázat, gyakorlatilag nem működtek a dedikált szerverek. Voltak olyan játékosok, akik hallottak chaten beszélgető játékosokat úgy, hogy azok igazából benne sem voltak a játékban velük.
Az elképzelés tehát jó, már csak finomhangolni kellene az új rendszert, s szinte biztos, hogy sok játékost megnyerne ezzel az Infinity Ward. Addig viszont marad a megszokott frusztráltság.
2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…
2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…
2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…
2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…
2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…
2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…