CS2

Indoklások a NiP-es kirúgások mögött – Pita végre lerántotta a leplet

Pita 2018 februárjától egészen 2020 januárjáig ült a NiP edzői székében. THREAT-től egy rossz passzban lévő NiP-et örökölt, edzősködése alatt számos csere is végbement a kezdőötöst illetően.

Pita időszaka alatt távozott Xizt, draken, dennis és GeT_RiGhT is a Nip-től.

Általában a távozások valódi oka az ilyen nagy csapatoknál mindig rejtve marad. Az elválások békések, mindkét fél megköszöni a másiknak az együtt töltött időt, és szépen eltávolodnak egymástól. Persze a valódi okok lehetnek ennél sokkal csúnyábbak is, de azokra csak ritkán derül fény.

Egy rajongóval folytatott párbeszédből viszont Xizt és draken igaz története most napvilágot látott. Pita nyíltan elárulta, hogy mi vezetett az elváláshoz a két játékos esetében.

 

Miután a rajongó beszólt Pita rossz döntései miatt, az egykori edzői így válaszolt:

„Azt sem tudod, miről beszélsz, csak tudatlanul vádaskodsz. Sosem rúgtam volna ki Xiztet. A Los Angeles-i reptéren 45 percen át győzködtem telefonon a vezetőséget, hogy rossz döntés lenne kitenni. Nem hallgattak rám, a döntést ők hozták meg.”

 

Draken esetében viszont már más volt a helyzet, nem véletlen, hogy sosem akarták másodjára is leigazolni:

„Senki sem akart egy csapatban lenni drakennel. Én adtam volna neki egy újabb esélyt, még azután is, hogy mindenki nemet mondott. Elegük volt belőle.”

Úgy tűnik tehát, nincs egyszerű dolga a NiP edzőinek, hiszen a menedzsment és a játékostársak is elég erősen beleszólnak a kezdő kialakításába. Pita történeteiből egyértelműen látszik, hiába akar a coach megtartani valakit, szinte sosem övé az utolsó szó.

DV

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

28 perc telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

44 perc telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

58 perc telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

1 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

1 óra telt el azóta...

Szex, idegen paraziták és Semmelweis doktor – Bődületes áprilisi film és sorozatkínálat a Netflixen

Bódi Dániel 2024.04.01. - Nem mintha eddig lehetett volna okunk a panaszra, de úgy tűnik…

4 óra telt el azóta...