Call of Duty

Elkezdődött! Bizonyos bunkerek már nyithatók a Call of Duty: Warzone-ban

A május 19-én élesített legfrissebb Modern Warfare frissítéssel az Infinity Ward a Warzone játékmenetén is változtatott. A játék megjelenése óta látogathatók voltak különböző bunkerek a pályán, mégsem lehetett semmit sem kezdeni velük. Egészen mostanáig.

Az új szezon már a nyakunkon van, közel három hét múlva már egy teljesen új MW ciklus indul. Ezt előkészítvén a fejlesztők aktiválták a Warzone-beli bunkereket, amikbe temérdek érdekességet rejtettek. Loot ládákat, speciális felszereléseket, na meg a következő szezonra utaló nyomokat találhatunk a vasajtók mögött. A feltáráshoz pedig nem kell más, csak egy kulcskártya.

 

Ez hetek óta a legnagyobb módosítás, ami a játékot érte, a közösség pedig egyszerűen imádja a „kincsvadászatot”. Ha az easter eggek szerelmesei vagyunk, akkor érdemes felkeresni a bunkerekben az elhagyatott telefonokat és aktiválni őket. Ekkor ugyanis egy orosz hang fog beleszólni a kacslóba, majd pedig morzekóddal elkezd üzenni valamit. Szinte biztos, hogy a következő szezont hivatott előre jelezni.

Az orosz szöveg a következő:

„Minden egységnek, a bázist elfoglalták! Változtassák meg a kódot! – Most azonnal! – Vettem. – Egyre közelebb jutnak.”

Az, hogy pontosan mire gondolnak a telefonban beszélő oroszok, még kontextus hiányában nem tudni. Viszont az biztos, hogy érdekes időszaknak nézünk elébe.

Cloud

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

6 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

7 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

7 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

7 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

7 óra telt el azóta...

Már „miniagyakból” álló bioszámítógépekkel kísérleteznek a tudósok

2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…

8 óra telt el azóta...