PUBG

Ez lesz a nagy visszatérés? – Még az idén jöhet a PUBG Online, a GTA után szabadon

Bizonyára mindenki behúzta már az Epic által osztogatott ingyenes GTA V-öt, aminek az Online része gyakorlatilag egy külön játékként is értelmezhető. Az EA például biztosan külön játékként értékesítette volna, de a Rockstarnál (szerencsére) más szelek fújnak. Legutóbb a role play (RP) szervereket kapta fel a játékosközösség, de egy a lényeg: folyamatosan van új tartalom, amivel a GTA játékosok nem tudnak egyszerűen betelni. Nos, valami hasonlót szeretne alkotni a PUBG Corp. is, legalábbis Brendan Greene nagyon rajta van a témán.

A tervek szerint Erangelen játszódna az „élet mód”

A Vice-nak adott interjújában a saját titokzatos játékáról továbbra sem mondott semmit Greene, viszont azt elárulta, hogy szerinte merre kellene folytatódnia a PUBG életútjának, ez pedig nem más, mint az „élet játékmód”, ami nagyjából a GTA Online-hoz hasonlítható. Greene azt is leszögezte, hogy a fő helyszín a PUBG első pályája, Erangel lesz, ahol a játékosok kedvük szerint alakíthatják majd az életüket. Mindezt egy élő, sandbox stílusú világ mellett.

A PUBG atyja szerint a GTA Online stílusú játékmód megvalósítása most a PUBG Corp. fő célja.

Őszintén szólva, legalább megtudtuk, hogy min ügyködnek a háttérben. A legjobb pedig, hogy akár az éven is elkészülhet, tekintve hogy Greene szerint ez az idei év fő fókusza. A lényeg, hogy a játékosok felkapják és szájról-szájra terjedve ismét meghódítsák a toplisták élét, hiszen a PUBG is pont így lett népszerű annak idején.

Érdekes crossover lenne a PUBG – GTA párosából / Kép: YouTube

Elsőre egy kicsit nehezen tudnánk elképzelni, hogy hogy is tudna ez megvalósulni, hiszen a GTA Online jóval stabilabb alapokon nyugszik. Persze ez nem azt jelenti, hogy lehetetlen a küldetés. Ha valóban a legjobb programozóikat állították rá a projektre, akkor tényleg van remény.

DV

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

7 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

7 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

7 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

7 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

8 óra telt el azóta...

Már „miniagyakból” álló bioszámítógépekkel kísérleteznek a tudósok

2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…

9 óra telt el azóta...