Pletykákból és szivárgásokból már régóta sejteni lehetett, hogy a Ubisoft hamarosan bejelenti az Assassin’s Creed következő részének érkezését. Most végre nem kell találgatni: a kiadó hivatalosan is bejelentette a címet, amihez megérkezett az első előzetes is.
A AC: Valhalláról korábban Ragnarök címmel hallottunk, ám nem sokkal korábban kiderült, hogy ez az elnevezés csupán a játék egy részére utal. Tegnap az Amazon véletlenül leleplezte a Valhalla játékhoz kapcsolódó könyvet, néhány órával később pedig élő stream indult az összes Ubisoft csatornán, ahol a játék grafikája készült el élőben.
Már ebből kiderült, hogy a játék a skandináv mitológia világában, a Vikingek brutális, hideg és kalandos területén játszódik majd. Ma pedig ez biztos lett az első előzetes megjelenésével, melyben elképesztően epikus környezetben láthatjuk a híres Assassinokat. A játék ez alapján még magasabbra teszi a lécet, mint eddig: hatalmas területekre számíthatunk, rengeteg tartalommal, brutális és elementáris harcokkal és szövevényes történettel.
Különösen jó látni, hogy a mostanában igen népszerűvé vált mitológia még egy játékban megjelenik. A God of War és a Marvel filmuniverzum Thor filmjei után végre azt is megtudjuk: milyen szerepet töltöttek be a korszak életében az Assassinok.
Az Assassin’s Creed: Valhalla 2020 végén jelenik meg Xbox Series X-re, Xbox One-ra, PS5-re, PS4-re, Stadia-ra és PC-re.
Neked hogy tetszik az új előzetes? Mennyire várod a megjelenést?
2024.04.02. – Április harmadikán élesedik a Warzone és Modern Warfare III legújabb frissítése. Nem csak egy…
2024.04.02. – Az elmúlt időszakban aranykorukat élik a gamer monitorok. A legutóbbi elemzések, kutatások kimutatták, hogy…
2024.04.02. – Hosszú évekig a 60 Hz-es LCD monitorok uralták a piacot. Ez azt jelenti,…
2024.04.02. – Az Intel processzorokban hosszú évek óta találkozhatunk grafikus magokkal, ám ezek kifejezetten gyenge egységek…
2024.04.02. – A Call of Duty: Warzone és Modern Warfare II fejlesztői még a 2023-as…
2024.04.02. - Amikor előkerül az örökzöld téma, hogy PC-t, vagy konzolt vegyen az ember, előbbi…