Tech/Tudomány

Több mint 20 millió Andriod-felhasználó adatát tette közzé egy hacker

A heckerek nem ismernek határt: legutóbb egyikük nem csak ellopta 39 millió felhasználó adatát, de eddig 200 millióét nyilvánossá is tette az interneten – írja a Forbes. Az adattolvaj tervei szerint további 19 millió Andriod-felhasználó adatait hamarosan szintén megosztja a nyilvánossággal.

Hogyan?

A legtöbb Andriod felhasználó a Googe Play-t ismerni, mint platformot, ahonnan az alkalmazásokat le lehet tölteni. Persze létezik több harmadik fél által üzemeltetett platform is, ilyen többek között Aptoide, aminek biztonsági rését használta most ki a hacker az adatlopáshoz.

Kép forrása: Cyber Kendra

Az Aptodide jelenleg nagyjából 150 millió felhasználóval rendelkezik, és azért is népszerű egyes felhasználók körében, mert decentralizált modellben működik, ami nagyobb önállóságot nyújt a felhasználóknak.

Nos, a hacker most azt állítja, hogy összesen 39 millió felhasználó adatát lopta el, melyből 20 milliót már publikált is egy ismert hacker fórumon. Utóbbi adatok nevek, e-mail címek, jelszavak.

Bár az Aptiode saját bevallása szerint igen jól védi a felhasználóit, ez mint kiderült, mégsem annyira igaz. A Google Play Store vagy a Samsung Galaxy Store talán jobban helyt tud állni. Persze nem igen van olyan rendszer, ami 100 százalékos biztonságot nyújt.

Szerinted miért csinál ilyen egy hacker?

DV

Korábbi cikkek

Feltörték a PS Portalt, hogy fussanak a PSP játékok, de sosem fogjuk látni

2024.04.04. - Most már hivatalos: A PlayStation Portal, amit a Sony eredetileg a PlayStation 5-höz…

57 perc telt el azóta...

Botrány: halálos fenyegetések miatt fújták le a Nintendo bemutatóit

Gábor János 2024.04.04. - A japán rendőrség a jelentések szerint letartóztatott egy személyt, akit azzal…

1 óra telt el azóta...

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

12 óra telt el azóta...

Több milliárd, a Chrome inkognitó módjában gyűjtött adatot töröl a Google

Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…

14 óra telt el azóta...

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

15 óra telt el azóta...

Sosem volt még ilyen olcsó hazánkban az RTX 4070 Super, de nem árt sietni

2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…

15 óra telt el azóta...