Egyre közeledünk az Intel 10. generációs processzorainak startjához, viszont a kék óriás továbbra sem kommunikált túl sokat az új szériáról. Mindeközben csendben a mobilprocesszorok már elstartoltak, már csak az asztali verziós indulásra várunk, ami állítólag a hónap végén fogja kezdetét venni. Ez viszont nem azt jelenti, hogy a végleges példányok tesztjei ne kezdtek volna el kiszivárogni. Ezúttal azt nézték meg a kínai tesztelők, hogy az új i9-10900F milyen fogyasztási mutatókkal rendelkezik.
„Ezzel biztos nem fog díjakat nyerni az Intel” – fogalmaztak a tesztelők.
Sajnos elég elkeserítőek az első eredmények, ugyanis már a laptopokba szánt csúcskategóriás Core i9-10980HK is bekajálta a 135 wattot, ami egyrészt érthető, ha az 5,3 GHz-es turbo boost órajelet nézzük. Ám mégiscsak egy laptopról beszélünk, aminek tükrében nem túl szerencsés ez a fogyasztás, hogy a melegedést már ne is említsük.
Ezzel szemben az i9-10900F sem ismeretlen versenyző. Ez az Intel 10 magos/20 szálas csúcspéldányainak egyike, viszont ez a processzor egyrészt nem húzható, másrészt hiányzik belőle a grafikus mag, így ez fogyaszt a legkevesebbet az új 10 magosok közül. Ennek ellenére a fogyasztási mutatói igencsak elrugaszkodottak: a kínai tesztelők állítása szerint a 224 wattos fogyasztási maximumot mértek, ami korántsem nevezhető alacsonynak. Korábban az AMD FX 8000-es szériája, amit a legtöbben kazánnak csúfoltak, még az is „csak” 130-170 watt között fogyasztott, ezt most az Intelnek a leggyengébb 10 magos processzorával majdnem sikerült megdupláznia.
Ennek megfelelően a tesztelők valami brutál léghűtést vagy komolyabb kompakt vízhűtést javasolnak az Intel új 10. generációs i9-ei mellé, így talán nem érhet olyan váratlan meglepetés. Mindemellett fontos kiemelnünk, hogy az alaplap-gyártók is módosíthatnak a BIOS-okon, amivel még csökkenhet a fogyasztás, persze feltehetőleg nem számottevően.
Forrás: Weibo
Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…
Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…
2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…
2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…
2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…
2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…