CS2

Reméljük azért nem végleges – kolor kiszáll a profi CS:GO-ból

Kolor karrierje üstökösként ívelt felfelé a magyar CS:GO-ban. 2016-ban robbant be igazán a hazai mezőnybe, és a jó eredmények sem várattak magukra sokáig. Ebben az évben már a magyar válogatott AWP-se volt, majd több magyar lineupban is megfordult. 2017-ben viszont a Prophecy szerződtette, ezzel pedig a nemzetközi áttörés is sikerült, a Gfinity első szezonjában rögtön döntőig jutottak.

A következő években legtöbbet a Game Agents játékosaként láthattuk, 2018-ban ők képviselték hazánkat a V4 Future Sports Festivalon. Később még jött egy nemzetközi kitérő a EURONICS német csapatához, aztán a Budapest Five lett hosszútávú csapata. A BP5 feloszlása után még megpróbálkozott a Team Excellency tagjaként a Flashpoint kvalifikációs tornáin, de mostanra úgy tűnik belefáradt a 4-5 éve tartó folyamatos csapatozásba.

Kis helyzetjelentes, ugy is reg volt mar ilyen. A heten kileptem a jelenlegi csapatombol, nem lattam hosszutavu…

Közzétette: Ádám ‘kolor’ Domoszlay – 2020. április 11., szombat

Azt tehát egyelőre nem tudni, meddig tart kolor önkéntes száműzetése a profi CS:GO világából, egyelőre a pihenés lesz az elsődleges. Reméljük a steramelés, és új játékok kipróbálása visszahozza kedvét a versenyszerű esporthoz, hiszen egy kivételesen tehetséges játékosról beszélünk esetében.

Gratulálunk minden eddig eredményéhez, reméljük hamarosan tovább folytatódik a sikerek halmozása.

 

DV

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

37 perc telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

52 perc telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

1 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

1 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

2 óra telt el azóta...

Szex, idegen paraziták és Semmelweis doktor – Bődületes áprilisi film és sorozatkínálat a Netflixen

Bódi Dániel 2024.04.01. - Nem mintha eddig lehetett volna okunk a panaszra, de úgy tűnik…

4 óra telt el azóta...