Márciusi megjelenése óta a Warzone nemcsak, hogy stabil szereplője lett a „gamer köztudatnak”, hanem egyenesen meghatározója a battle royale kategóriának. A Modern Warfare 2019-es kiadását sokan az egyik legjobb Call of Duty-nak tartják, ezzel pedig nem szeretnénk vitatkozni. Az Infinity Ward tényleg megtesz mindent azért, hogy egy kiváló játékkal játszhassunk.
A játék harmadik szezonja már élesedett is, így a Warzone játékosok számára is elérhetővé vált az új Battle Pass. Ezúttal sokkal realisztikusabb kozmetikai elemek érkeztek, a közösség mindezt pozitív újításként könyvelte el. Úgy tűnt, haladhat tovább teljes gőzzel a Warzone hype-vonat.
Aztán kiderült, hogy a játékmódok nem éppen úgy alakultak, mint azt sokan várták.
Nagy volt az öröm, amikor kiderült, hogy a harmadik szezontól kezdve négy fős csapatokkal is harcba indulhatunk. Arra viszont senki sem számított, hogy ez nem egy bónusz lesz, hanem egy metaváltás.
Kikerült ugyanis a játékból a megjelenés óta játszható Trios mód, s ennek a helyére érkezett a Quads. Persze megvan így is a lehetősége annak, hogy csupán hárman, vagy ketten játsszunk, viszont mindezt csak komoly hátrányból tehetjük meg, ugyanis négy fős csapatok ellen kell teljesítsünk.
Érthetetlen, hogy miért döntött így az Infinity Ward, a játékosoknak nem is tetszik az újítás.
2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…
2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…
2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…
2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…
2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…
2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…