Tech/Tudomány

Már a Xiaomi is a Huawei-t trollkodja? – A gyártó mindent tagad

Manapság már a szemöldökünket sem ráncoljuk, ha egy gyártó megtréfálja a másikat. Az Apple és a Samsung ezt rendszeresen űzi már pár éve. Ezúttal viszont a Xiaomi került a célkeresztbe, legalábbis sokan vádolják a kínai gyártót, hogy szándékosan szórakozott a Huawei-jel, akik megéltek már jobb időket is, Donald Trump ugyanis továbbra is hadilábon áll a Huawei-jel, ami nem igazán kedvez a gyártónak.

Az egész a Xiaomi Mi 10 Pro európai verziós dobozának felirata miatt robbant ki, ott ugyanis feltüntették a következőt:

„könnyű hozzáféréssel a Google appjaihoz, amit a leggyakrabban használsz.”

Ezt sokan egyértelműen trollkodásnak vették, ugyanis továbbra is kérdéses, hogy a Huawei megtarthatja-e a Google alkalmazásait, ráadásul a felirat közvetlenül a doboz oldalán lévő típusnév alatt szerepel.

Az ügy odáig fajult, hogy a Xiaomi szóvivője is megszólalt, állítása szerint pedig semmilyen trollkodás nincs a dolog mögött. Szimplán az egyik partnere promóciós követelménye, amit a legfrissebb partnerségi megállapodásában szabott meg. Olyasmi ez, mint korábban az „Intel Inside” vagy a „Powered by Android” feliratok, amelyek szintén az  egy-egy márkához tartozó márkaképet erősítették.

DV

Korábbi cikkek

CoD-osok figyelem: Egy játékos megalkotta az ultimate FPS kontrollert

2024.04.01. - Nagyon régóta megy a vita az FPS játékok körül, hogy kontrollerrel vagy billentyűzettel…

3 óra telt el azóta...

Figyelem: Jönnek a REKLÁMOK a Discordra, már napokon belül

2024.04.01. - Hogy egy kicsit kontextusba helyezzük a dolgokat, a Discord 2025-ös indulása óta azt…

3 óra telt el azóta...

Boldog szülinapot, Gmail! Sokan poénnak hitték, ma a legnagyobb óriás

Gábor János 2024.04.01. - Poénnak gondolták a felhasználók azt, hogy a Google e-mail szolgáltatást indít,…

4 óra telt el azóta...

Apple: ennyivel rosszabb a régi iPhone-od, mint az új

Gábor János 2024.04.01. - Azzal a könnyed felütéssel népszerűsíti új, összehasonlító aloldalát az Apple, hogy…

5 óra telt el azóta...

Igazán ütős Field Uprade-et hoz el Rebirth a Warzone új szezonjában

2024.04.01. - A Warzone és Modern Warfare III soron következő szezonjától már csak néhány nap…

6 óra telt el azóta...

Ennek a processzorhűtőnek még a monitorodnál is jobb képernyője van

2024.04.01. - Manapság a PC-s felhasználókat két nagy csoportra oszthatjuk fel. Az egyik tábor a…

7 óra telt el azóta...